Fergeteges volt a rendezvény, szenzációsnak értékelem. Rengetegen összejöttünk az extrém jam-re, a Hősök pedig rangot adtak a programnak – mesélte feldobódva Novák Adorján bmx-es, aki látványos hátraszaltóval örvendeztette meg a közönséget. Produkcióját taps és üdvrialgás fogadta. A Fiatalok Napján jártunk.
Fájdalmas esésekben, hihetetlen bravúrokban, izgalmas sportbemutatókban és jó zenében lehetett része azoknak, akik a hűvös, esős idő ellenére ellátogattak a Civil Ház mögötti extrém sportpályára a közelmúltban.
Ajka Város Önkormányzata, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központtal másodjára szervezte meg az ifjúsági dzsemborit, amelynek sikere sokban függött Nagy Balázs kulturális közfoglalkoztatott munkájától és lelkesedésétől. A szervező szívét-lelkét beletette az előkészületekbe, heteken át tökéletesítette és reklámozta az esemény programját. Fáradhatatlan lendülete pedig elnyerte a fiatalok tetszését, amit a rendezvényen többen is megerősítettek munkatársunk kérdésére. A srácok egyöntetűen azt válaszolták, hogy a sport és zenei nap magas színvonalon elégítette ki az érdeklődésüket, ugyanis az igényeiket figyelembe véve nyújtott lehetőséget nemcsak kikapcsolódásra, hanem feltöltődésre és szórakozásra is.
A Fiatalok Napján az Extrémsportok Egyesülete Ajka SE tagjai sok más mellett rolleres, görkorcsolyás, gördeszkás és bmx-es programokkal várták a közönséget. Parkour és freerun bemutató is volt. A srácok légiesen könnyűnek látszó, de annál több gyakorlást igénylő mozdulatokkal trükköztek a pályán.
A vizuális élményről graffitisek gondoskodtak. A sportpályára néző szürke betonfalakra vittek életet művészi alkotásaikkal. Ezek a srácok nem összekeverendők az utcákon rongáló rajzolókkal, ugyanis legálisan, engedélyezett falakra fújnak kizárólag.
A Civilháztól nem messze, a felnőtt játszótéren pedig Szabó János, az egyesület elnöke és barátai tartottak street workout műsort az érdeklődőknek. A tömeg egyre gyűlt, a többször eleredő eső se tudta elvenni a látogatók kedvét a szabadtéri rendezvénytől. Nemcsak kamaszok, hanem kisgyerekes családok is kilátogattak a mozgás-központhoz. Az extrém sportpályát saját felelősségére mindenki kipróbálhatta, ami hihetetlen örömöt szerzett az apróságoknak és visszafojtott aggódást a szülőknek.
Az extrém sportversenyekre 67-en regisztráltak (tavaly mindössze 39-en). Az indulók többsége ajkai volt, de Budapestről, Szombathelyről, Székesfehérvárról, Mosonmagyaróvárról és Veszprém megye településeiről is érkeztek versenyzők. Novák Adorján bmx-es hátraszaltója überelhetetlennek bizonyult, amit a többi legjobb produkcióhoz hasonlóan ajándékokkal és oklevéllel jutalmazott a programot szponzoráló veszprémi Stég üzlet. A Burn pedig energiaitallal kedveskedett a résztvevőknek.
A vagány sráctól megtudtuk, hogy több mint öt éve bmx-ezik, ami nemcsak hobbi, hanem sokkal több annál számára. Igazi szenvedély és összpontosításra nevelő sport. A hátraszaltó előtt a közönség szaltó, szaltó kiabálással spanolta fel, ahonnan elmondása alapján már nem volt visszaút. A veszélyes manővert Miskolcon gyakorolta be szivacsgödörben. Az ország számos bringa-parkjában gurult már, úgy érzi az ajkai pálya jó az alapok elsajátításához, de fejlődni csak akkor lehet rajta, ha újabb/nagyobb elemekkel bővül folyamatosan a terep. Jelenleg más városokban gyakorol.
– Fontosnak tartom, hogy legyen egy hely, ahol a fiatalok találkozhatnak és sportolhatnak. Erre tökéletes az ajkai extrém pálya viszont, hogy magasabb szintre léphessenek a sportolók, ahhoz több kell. Most egy félcsövet pályáztunk meg, de más elemek is jól jönnének – számolt be Adorján, aki szerint, ha állna mögöttük szponzor, még többen foglalkoznának extrém sportokkal.
A rendezvényen Leo és Rooftop Muzzik szórakoztatta még a közönséget. Az extrémsport jam zárásaként pedig az országszerte elismert, idén tizenöt éves Hősök nevű zenei formáció lépett színpadra. A hip-hop csapat az ajkai Dj Gozth-tal kiegészülve csápoltatta a teret betöltő tömeget. Szókimondó szövegeik ellenére tisztelet a srácoknak, a zene és a közönség iránti alázatuk maximális volt. Még több ilyen rendezvényt Ajkára.
Díjazottak:
Streer Workout: a legjobb: Szabó János, Ajka második: Oláh Krisztián, Ajka
Parkour – Freerun: a legjobb: Preiner András, Pápa második: Bogdán Benjámin, Pápa
Roller: a legjobb:Tordai Máté, Balatonfüred második: Petrovics Áron, Ajka
BMX: a legjobb: Novák Adorján, Ajka második: Szolnoki Balázs, Veszprém
Görkorcsolya: a legjobb: Mészáros Martin, Ajka második: Sipőcz Dávid, Ajka
Gördeszka: a legjobb: Giczi Gergő, Nagysimonyi második: Hartai Martin, Ajka
Gördeszka – Game of Skate a legjobb: Réthy Ferenc, Mosonmagyaróvár
Leave a Reply