Demokratikus est Vadai Ágnessel

A fórum egy pillanata Fotó: a szerző

Második lakossági fórumát tartotta Ajkán a Demokratikus Koalíció, a demokratikus estek elnevezésű lakossági fórumsorozaton belül november 24-én, csütörtökön. Az aktuális előadó Vadai Ágnes, a DK árnyékkormányának honvédelmi árnyékminisztere, a NATO Parlamenti Közgyűlésének Tudományos és technológiai bizottságának újonnan megválasztott elnöke volt. Az eseményen az előző fórumhoz képest nagyobb érdeklődés volt, a harminc fős hallgatóság megtöltötte a kisméretű előadótermet.

Stal Károly, a DK helyi tagja konferálta fel az eseményt, majd Sibak András, a DK Veszprém 3. választókerületének elnöke elmondta, hogy a jövőben, a demokratikus estek rendszeresen, havonta megtartásra kerülnek.

Vadai Ágnes előadásának központi eleme a külpolitika volt. Kifejezte, hogy három jelentős külpolitikai eseménysor zajlik éppen. Egyrészt az Európai Unió belső kérdései, másrészt a Finnek és Svédek NATO csatlakozása, harmadrészt az orosz-ukrán háború. Vadai elmondása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökről először pozitív véleménnyel voltak az euroatlanti közösség tagjai, elvégre egy demokratikus jellegű korrekt tárgyalópartnernek mutatkozott. Kiemelte, hogy Orbán Viktor csak azóta kedveli az orosz elnököt, mióta 2009-ben elkezdődött Oroszország területi terjeszkedése. Ezzel együtt fokozatosan közeledik a keleti diktátorokhoz, ahol a szolidaritás, az emberi jogok és a demokrácia nem fontos. Ilyenek Irán, Törökország, és az imént említett Oroszország. Az árnyékminiszter szerint Orbán sosem volt demokrata, sokkal inkább az volt a problémája, hogy nem ő volt a diktátor, most pedig, hogy hatalmon van, a kétharmad kiépítése, az ország kiszipolyozása, és az ostoba, de mégis gazdag nemzeti oligarchia felépítése volt a központi célja. Hozzá társul a Fidesz Stockholm szindrómás* szavazóbázisa, amely támogatja az olyan intézkedéseket is, amelyek nyilvánvalóan nem működnek. Ilyen például az élelmiszerekre kivetett ársapka, hiszen, amit „rátesznek” mint sapkát a tejtermékre, az azon „megspórolt” pénz visszaköszön a sajt és tejföl árában (tény, az EU országain belül, bár Magyarországon a maginfláció a harmadik legmagasabb, az élelmiszerek inflációja kiemelkedően az első helyen van, 43%-kal, megelőzve a második helyezett Litvániát (32,6%) – a szerk.).

Vadai Ágnes szerint Magyarország külpolitikai megítélése jelentősen romlott az elmúlt időszakban, külpolitikai értelemben elszigetelődtünk. A húsz éve országgyűlési képviselő Vadai szerint még sosem voltak ennyire távolságtartóak a külföldi (nyugati) politikusok a magyar politikusokkal szemben, ami persze megváltozik, ha megtudják, hogy a kérdéses magyar politikus ellenzéki. De nem a képviselőket kell sajnálni, hanem azokat, akiket magyar származásuk miatt kellemetlen élmények érnek a magyar kormány politikája miatt külföldön. Vadai szerint Magyarország az euroatlanti szövetségek trójai falova, ahol az orosz hekkerek ki-be járhatnak a külügyminisztérium rendszerébe, amit ahelyett, hogy felszámolnának, inkább megpróbálnak eltitkolni.

A honvédségi beszerzések kapcsán Vadai elmondta, hogy a beszerzett felszerelések túlzottan diverzifikáltak (sok, egymással együttműködni képtelen rendszer) és drágák, inkább jobban kiképzett állományra lenne szükség. Angela Merkelről is negatív kontextusban esett szó, aki túlzottan orosz függőségben tartotta Európát, és túl engedékeny volt Magyarországgal szemben.

Az Uniós források kapcsán érthető, hogy az Európai Parlament elégedetlen, elvégre a vállalások talán legfontosabb elemét, a korrupcióellenes Integritási Hatóságot csak látszólagosan valósította meg a kormány, valójában a hatóság elérhetetlen, csak a recepciójáig lehet eljutni. „Nem kell lopni, és jön a pénz, ez ennyire egyszerű” – mondta Vadai.

Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán Vadai Ágnes egyetért azzal a megállapítással, hogy ha Oroszország leteszi a fegyvert, vége a háborúnak, ha Ukrajna leteszi a fegyvert, vége Ukrajnának. Az EU-nak karakánnak, és elrettentőnek kell lennie. Azzal, hogy a kormány egyenlőségjelet tesz a két fél közé a konfliktusban, és az ukránoktól várja a konfliktus lezárását, egy rossz üzenetet ad át a jövő generációinak, amelyet nem fognak megbocsájtani, elvégre 1956 és a szabadság szelleme ellen való – állította.

Az árnyékminiszter Orbán Viktorról azt mondta, hogy neki a folyamatos harc a legfontosabb, nem az oktatás, egészségügy és szociális rendszer fejlesztése. Ebben nem segít az, hogy visszatartják a 3000 milliárd forint értékű EU-s támogatásokat, viszont a rendszer már nem javítható, foltozható, hanem le kell cserélni. Ez az árnyékminiszter szerint a DK feladata, ezért kell az árnyékkormány, és ennek érdekében nem támogatja az előválasztás intézményét, sem azt, hogy külsős legyen az ellenzék kulcsembere, elvégre a politikát pártok és politikusok végzik.

Előadásának végén Vadai elmondta, hogy Dobrev Klára Árnyékkormánya műhelyeket alakít, amikben az árnyékkormány programjait alakítják ki. Ő vezeti a honvédelmi műhelyt, amihez szívesen várja a csatlakozókat.

A lakossági fórum végén a hallgatóságnak lehetősége volt kérdezni, felszólalni. A teljesség igénye nélkül szóba került Magyarország nemzetközi presztízsének visszahozása, az ellenzéki és kormánypárti képviselők egymással való kapcsolattartása, a szakképzés leépülése, az egységes európai haderő, és a kormánypárti propaganda működése.

Komment: A Demokratikus Koalíció második ajkai fóruma elég sokrétű volt, azonban a honvédelmi témakör helyett inkább külpolitikai tematikájú volt, ami bár a nemzetközi helyzetet figyelembe véve érthető, mégis hiányérzést kelthet, ha valaki a honvédelmi árnyékminiszter honvédelmi elképzeléseit akarta hallani. A fórumoknak egyelőre reaktív és reflektív szerepe van, azaz az Fidesz tevékenysége van fókuszban, arra reagál kritikusan, amely bár eleget tesz a hallgatóság elvárásainak, de mégiscsak Orbán Viktort emeli a fórum központi szerepébe. Ami a fórumnak egy hiányzó eleme volt, az az egzakt elképzelések, és a programok, víziók felvázolása, a Mit? mellett a Hogyan? kérdés megválaszolása. Ezen hiányérzet feloldása a kormányzóképesség prezentálásának elengedhetetlen eleme, amelyet vélhetően a fórum végén említett műhelymunkák során oldanak meg.

Polt Balázs

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply