Disznóvágással indították az évet Rendeken

A mai rohanó és modern világunkban már egyre ritkábban hallatszik disznóvisítás a falusi portákról (a szokások megváltozása mellett ok lehet az is, hogy „bökés” előtt gázzal elkábítják a cocát – a Szerk.) , talán ezért is olyan népszerű az Ajkarendekért Egyesület  hagyományőrző programja a közösségi disznóvágás. Január 14-én tartották a faluban a hagyományos disznóvágást és disznótort, amire mindig sokan eljönnek.

Immár 15 éve szokás Ajkarendeken, hogy ilyenkor januárban közösségi disznóvágást szerveznek a Regenbogen Művelődési ház udvarán. A rendekiek fontosnak tartják a hagyományok őrzését és továbbadását, hiszen ez tartja össze ezt a kis közösséget.

Az egyesület a Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával a disznót ezúttal is egy helyi gazdától vásárolta meg. Reggel fél nyolckor érkezett meg a 133 kilós koca (már nem élt), amire egy alapos fürdő várt, majd pörzsölés és mosdatás után jöhetett a rendfán való szétbontás. Idén sem maradt el a leperzselt dísznókörömből elfogyasztott „kerítésszaggató” pálinkaáldomás sem.

A böllér feladatait, ahogy már évek óta megszokhattuk Fáskerti József végezte. Gyors és szakszerű mozdulatokkal bontotta és darabolta fel a disznót. Az összeszokott kis csapatban mindenkinek megvolt a maga feladata. Míg a férfiak a nagyobb testi erőt igénylő munkákat végezték, addig a nőkre inkább tisztítás és főzés várt. A húsdarabolás és kolbásztöltés szintén jellemzően férfi munka volt. Az egész napos disznóvágáson az egyesület tagjain kívül is bárki bekapcsolódhatott az egyes munkafolyamatokba, és ha ügyetlenkedett, egy-két bátorító, biztató szóval segítették. Így a tudósító is belekóstolhatott a zsírsütés munkálataiba. Az első ügyetlen „evezéstechnikai” mozdulatok után, szerencsére hamar akadt segítő, aki megmutatta, hogyan kell kitámasztani a fakanalat az üst szélén és közben jól lenyúlni a kondér aljára, nehogy odaégjen a töpörtyűnek való.

Minden disznótorhoz hozzátartozik a jó bor és pálinka fogyasztása is. Így mindenki örült mikor megjelent Pákai Péter önkormányzati képviselő, mert ő mindig hoz valami különleges pálinkát és saját vörösbort az eseményre.

A délelőtt folyamán jól haladtak a munkálatok. Persze ebben nem csak a jó csapat hanem a kedvező időjárás is közrejátszott. Bognár Jenőné Hajni készítette el a bőséges májas reggelit, amit jóízűen fogyasztottak el a résztvevők. Közben az esti vacsorához begyújtották a művelődési ház kemencéjét, hogy itt süssék meg a pecsenyehúsokat.

Nagy sürgés-forgás volt a konyhába is, Pék Zsuzsanna Szuzi irányítása alatt a segítő lányok megpucolták a zöldségeket az alföldi húsgombócos leveshez és mosták a savanyúkáposztát az elmaradhatatlan rakott káposztához.

Mire minden elkészült (este hét órára) jöhetett a nap fénypontja, a disznótoros vacsora. Rainiss Andrea, az Ajkarendekért Egyesület Elnöke üdvözölte a megjelenteket és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az állat leölésétől kezdve, a feldolgozásán át, egészen a pazar esti lakomáig részesei voltak a szombati napnak. Beszámolt az egyesület elmúlt időszakáról és néhány közelgő eseményt is felsorolt.

A jó hangulatú disznótor este tíz órakor zárult.

F. P. T.

Fotó: Futó

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply