Egy aranyat, három ezüstöt asztaliteniszeztek

A Közép-Dunántúl Régiós Asztalitenisz Ranglistaversenyen az Ajkai Asztalitenisz SE 1 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet szerzett. Bajnokot is avattak az ajkai versenyzők között.

Mátyás Gergő a Közép-Dunántúl fiú U11 korcsoport régiós bajnoka címet szerezte meg kiváló játékával. A bajnokságra, amely része az országos versenyrendszernek, három megye, Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom klubjai nevezhették játékosaikat.

Nagy izgalommal várták az ajkaiak ezt a megmérettetést, hiszen első ízben álltak asztalhoz versenyen az Ajkai ASE kezdő gyermekei. A legkisebb, U11 korcsoportban Vörös Zsóka és Kalmár Jázmin mutatta meg tudását. A lányok először izgultak, majd miután belejöttek a játékba, megvillantották képességeiket. Ellenfeleiket, a várpalotai lányokat megverni nem tudták, de nagyon megszorongatták őket, izgalmas mérkőzéseket játszottak. Megérdemelten kapták a bronzérmüket.

A fiúknál teljes volt az Ajkai ASE siker. A csoportos selejtezőkből Mátyás Gergő, Takács Mátyás, Marsi Ármin és Tehel Kornél jutott tovább, akik egyből a legjobb 4 között folytathatták. Az elődöntőben Matyi és Gergő bizonyult jobbnak, akik egy remek mérkőzést játszottak a döntőben, ahol most Gergő diadalmaskodott, és mint régiós bajnok vehette át az aranyérmet.

A végeredmény Mátyás Gergő arany, Takács Mátyás ezüst, Marsi Ármin és Tehel Kornél bronzérem. Az U13 korcsoport mérkőzésein már az U11 korcsoportos Csenge is asztalhoz állt és a nála évekkel idősebbek mezőnyében is a második helyen végzett.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply