Egy gól döntött

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában a hét meccs óta nyeretlen FC Ajka, a tizenhárom bajnoki óta nyeretlen Szolnoki MÁV FC együtteséhez látogatott. Az ajkai csapat most több cserejátékossal tudott felállni, mint az előző fordulóban, de még így is akadtak hiányzók.

A találkozó kezdetekor óvatosan játszottak a felek, az első negyedórában helyzetet nem is láthatott a 350 fős publikum. A 19. percben Lehoczky rúgott oda Tiszának, amiért a játékvezető sárga lapot mutatott fel az ajkai középpályásnak. Szűk tíz perccel később egy jobb oldali beadás után Szarka fejelt, Hegedűs nagyot nyújtózkodva tolta ki a labdát a léc alól. Alig két perccel később ismét fejelt a támadó, ezúttal a hálóban kötött ki a játékszer, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot, így fellélegezhettek a hazaiak. A 37. percben a szolnoki Szabó Alex tűzte kapura a labdát mintegy 15 méterről, de lövése pontatlannak bizonyult. Az első félidő utolsó helyzete Lehoczky előtt adódott, azonban a játékos erőtlen lövését Hegedűs könnyen hárította. A szünetben egyik fél sem változtatott a csapatán.

A második félidő elején szabadrúgáshoz jutott a Szolnok. Tóth László adta be a labdát jobboldalról, középen remek ütemben érkezett Papp Szilárd, aki mintegy 5 méterről a hálóba bólintott, 1-0. Az 57. percben Tisza próbálkozására kaphatták fel a fejüket a hazai drukkerek, azonban a lövés célt tévesztett. A 65. percben Szarka fejelt 7 méterről, de Hegedűs ezt is kifogta. A 74. percben Lehoczky rúgott oda Tiszának, aki megkapta a második sárgáját, így a kiállítás sorsára jutott. Az Ajka elképesztő nehéz utolsó negyedóra előtt állt emberhátrányban. A 84. percben a tizenhatoson belül Görgényi buktatta Tóth Lászlót, a játékvezető határozottan a büntetőpontra mutatott. A sértett állt oda elvégezni a megítélt tizenegyest, azonban Horváth Dániel nagy bravúrral kiütötte a félmagasan szálló labdát. A fennmaradó játékidőben újabb helyzet nem volt, így az Ajka pontok nélkül távozott a szolnoki gyepről.

Szolnoki MÁV FC – FC Ajka 1-0.

Horváth Csaba: – Két hasonló képességű csapat mérkőzésén megérdemelt győzelmet arattunk. Végre sikerült megtörnünk a rossz sorozatunkat, sokat tettünk érte. Már az előző találkozókon is megvolt az esélyünk a győzelemre, de most élni is tudtunk vele.

Kis Károly: – Több meghatározó játékosunk is hiányzott, de így is jobb eredményben bíztunk. Sajnos az a helyzet, hogy szakmai szempontból több okból is teljesen értékelhetetlen volt ez a találkozó.

BD

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply