Elítélték a bántalmazó doktornőt

Egy doktornő testileg és lelkileg bántalmazta beosztottját, amiért bíróság elé állították. Az Ajkán született döntés jogerős: felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották az agresszív asszonyt.

Nyílt véradó napot tartottak 2018. október 20-án az egyik ismert ajkai kft.-nél, ahová a Veszprémi Vérellátó Állomás dolgozói vonultak ki. Az eseményt megelőzően az egyik fehérköpenyes felvételeket készített a helyiségben mobiltelefonjával, ami igencsak nem tetszett a doktornőnek, B. Évának. A véradók előtt hangosan szidalmazta beosztottját, akit szemétnek, tolvajnak is nevezett, majd azt vágta a fejéhez, hogy valamilyen takony is különb nála… Ezután az 58 éves, egyetemi végzettségű vádlott hátulról tarkón, majd vállon ütötte asszisztensét.

Miután a megalázott nő levette a vért az egyik önkéntestől, panaszkodni kezdett főnökére. Ezt meghallva B. Éva a vérmintákat rendező sértettet felszólította, hogy takarodjon ki a helyiségből, majd köpenyénél fogva megrántotta a nőt, akinek a lába elakadt a székben, földre esett. Odalépett hozzá a csoport gépkocsivezetője, s felsegítette a székre. A nőből kitört a sírás, ennek ellenére B. Éva tovább becsmérelte, majd székkel együtt felborította. Az asszisztenst a nyitott ajtó élébe bevágta a fejét, amitől bevérzése lett. Ismét a sofőr sietett a segítségére, felállította. Kálváriája még ekkor sem ért véget, mert az agresszív doktornő kilökdöste a teremből, majd kijelentette: senki nem viheti haza a megsérült kollégájukat.

Az ajkai bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek B. Évát, akit halmazati büntetésként egy év börtönre ítélt, aminek a végrehajtását ugyanennyi időre felfüggesztette. Kimondták, a vádlott előzetes bírósági mentesítésben részesül, ami annyit jelent, hogy nem kell elhagynia a pályát.

A döntés jogerős.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply