Felkészülési tornát nyert a Kristály

A nyáron sem tétlenkednek az Ajka Kristály labdarúgó szakosztályánál. A 2020/21-es bajnokságra való felkészítő mérkőzések sorát játszották az elmúlt hetekben.

A Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgó-bajnokság ötödik helyezett csapata, a Loland Nyúl otthonában fogadta az ajkaiakat július 8-án. A sok kihagyott helyzet ellenére 2:1 (1:0) arányban diadalmaskodott az Ajka Kristály SE. A gólokat Ambrus Kristóf és Szabó Zoltán szerezte. A csapat játéka biztató volt, pedig több NB-s játékos is szerepelt a Nyúl együttesében, akik korábban, főleg a Győri ETO játékosai voltak.

A Tihanyi FC csapatát július 17-én látta vendégül az ajkai gárda. Gólokban gazdag mérkőzésen 4:5 lett a végeredmény. A vereség ellenére nagyon hasznos volt az összecsapás, hiszen öt új játékost is kipróbáltak a hazaiak.

Másnap, július 18-án, szombaton Rábaszentandráson egy négyes tornán vettek részt, amelyen a Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgó-bajnokság három csapata volt az ellenfél, a hazaiak mellett a Jánossomorja SE és a Loand Nyúl FC. Az első csata nagy izgalmakat hozott. A Nyúl elleni mérkőzésen 2:2-es döntetlen után tizenegyesekkel dőlt el a továbbjutás. Rendes játékidőben az ajkaiak közül Szélessy Péter és Szarka Martin talált be a kapuba. A döntőben a hazai Rábaszentandrás SE-t győzték le 3:1 arányban. Mindhárom gólt a fiatal saját nevelésű játékos Szarka Martin lőtte. A csapat örömére a torna gólkirálya is az ajkai játékos lett. Ezzel immáron másodszor nyerték meg a Nyugat-magyarországi villámtornát az ajkaiak.

Az együttes a következő összeállításban játszott: Szélessy Péter, Árpási Márton, Gergócs Mátyás, Szedlacsek Balázs, Szarka Martin, Györkös Bence, Móger Balázs, Ambrus Kristóf, Szabó Zoltán, Dróth Levente, Kungli Ákos, Lajtos Dominik.

Az újonnan igazolt játékosok is sikeresen beilleszkedtek a csapatba (Árpási, Gergócs, Lajtos) – örömest újságolta lapunk olvasói számára, a klub elnöke, Havasfalvi Lajos.

A következő előkészületi mérkőzésre július 25-én a Csornai SE csapata érkezik a tósokberéndi pályára, amelynek kezdési időpontja: délelőtt 10 óra.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply