Győzelmekkel teli hétvégén vannak túl a Röpisuli SE csapatai

A felnőtt NB II-es bajnokságban helytálló ajkai hölgyek szettveszteség nélküli győzelmet szereztek hazai pályán.  A Szent István Kupa mini korcsoportos röplabda tornán az U13-as csapat ezüstérmet szerzett,  és az U17-es bajnoki fordulóban Budapesten is eredményesen szerepeltek a serdülő röplabdázók.

NB II. NYUGATI CSOPORT FELNŐTT NŐI

Az U21-NB II Női Bajnokság NYUGAT `B` csoportja november 17-én 3-0 eredményt játszott a Szent Benedek-Balatonfüred Röplabda Akadémia ellen amivel a felnőtt csapat a csoport 5. helyén áll jelenleg.

Röpisuli SE : Feri-Náray Andrea, Poór Tamásné, Szabó Diána, Nemeshanyi Ninetta, Horváth Mónika, Dabronaki Emese Csere: Fekete Tamara Edző: Varga Péter.

A felnőtt csapat igazi csapatmunkában szerezte meg a fontos bajnoki pontokat és mivel a röplabdázásban a szettveszteség nélküli győzelem éri a legtöbb pontot, ezért különösen jelentős, hogy hazai pályán az ajkai kezek lendültek magasba diadalittasan a mérkőzés végén. Játékrésznyi sikert sem engedtek Náray és Poórné vezényletével a röpisulisok, különösen az első szettben nőtt ellenfele fölé a hazai csapat. Jó formában játszott Dabronaki, és Horváth is értékes pontokat szerzett. Fekete centermunkája is jól szolgálta a csapatot, de igazán  egységként működött jól az ajkai oldal ezen játéknapon.

U13 Szent István Király Mini Kupa

Az U 13-as  minik közel voltak a hazai torna győzelemhez november 16-án a Szent István Röplabda Mini  Kupán, de szépen csillogott az ezüstérem is a nap végén. U13 névsor: Katona -Berzsenyi Rozina, Balogh Alexandra, Molnár Fruzsina, Tokolics Moira, Virág Luca, Padi Noémi, Zsoldos Eszter, Borbács Réka, Szinesi Eszter Megbízott edző: Berzsenyi Gabriella 

Végeredmény 

  1. SÜMEG-DABRONC
  2. RÖPISULI SPORTEGYESÜLET
  3. II.RÖAK KAPOSVÁR B
  4. PTE-PEAC
  5. V.SZBBRA

Az U17-es serdülők november 17-én  egy vereséget ugyan elszenvedtek Budapesten, Röpisuli Sportegyesület- ÉDRA  (3-2 ) de ez mellett egy győzelmet is elkönyvelhettek lelkes játékuknak köszönhetően a bajnokság középszakaszának fordulóján UTE U17 `B` – Röpisuli Sportegyesület 3-0.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply