Háború a művészek szemével

Az első világháborút bemutató művészetről, a borzalmak láttán az alkotók lelkében, gondolkodásában, művészi kifejezésmódjában végbement változásokról tartott előadást Győr Attila történész, művészettörténész a Planéta egyesület szervezésében december 13-án.

Az előadó, aki a Corvinus Egyetem tanára és a Forster Gyula Intézet munkatársa, elmondta, az első világháború kitörésének századik évfordulóján minden olyan országban, amelynek területén harci cselekmények zajlottak, megemlékezés-sorozatot szerveztek 2014-ben. Az első világháború idején már létezett a film és a fényképezőgép, így dokumentálni tudták az eseményeket. A háborúban részt vevő államok festőművészeket is küldtek a frontra azért, hogy örökítsék meg a harci cselekményeket.

A háború kitörésekor voltak, akik úgy gondolták, az megtisztítja a világot, következtében minden jobbá válik. Mások előre látták, hogy rombolást, pusztítást, tízmilliók halálát, szenvedését hozza.

A harctereken levő alkotók munkáin jól mefigyelhetőek a kezdeti lelkesedést követően a kiábrándulás jelei. A német, francia, osztrák és olasz festők alkotásain egyre erősebben jelenik meg az emberi szenvedés. Megjelennek a gáztámadás következtében eltorzult arcú emberek, a sérültek, a megcsonkított hullák.

T.A.

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply