A háborús hősöket méltatták (videóval)

A hazaszeretet és a nemzeti identitás megőrzése, valamint megerősítése napjainkban is rendkívül fontos. Többek között ezekkel emlékezhetünk méltón az egykori hősökre, akik életüket áldozták hazánkért – fogalmazódott meg a gondolat a Hősök napi megemlékezéseken városszerte, május utolsó vasárnapján.

gyj_hosok napja ajka 9984
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője mondta az ünnepi beszédet a Teplom-dombon

Ünnepi műsorral és koszorúzással tisztelegtek a civilek, a nyugdíjasklubok és a pártok képviselői az I. és II. világháborúban a hazáért elesettek emléke előtt Ajkán és a városrészekben.

A központi ünnepséget a Templom-dombon lévő emlékműnél tartották, ahol Rieder Sára fuvolajátékkal, Bali Réka versrészlettel, Kanyárné Grünvald Petra pedig népdalokkal elevenítette fel a dicső múltat és a bátor hazafiak szellemét. Szívszorító műsorukat követően Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője mondott beszédet.

Kiemelte, hogy a Hősök napján nem csak azokról emlékezünk meg, akik egykor helyt tudtak állni. Ez a nap nem csak személyekről szól, hanem üzenete is van.

– Amikor van egy közösség, egy nemzet, akkor annak van tere is ahol él. Haza, amire mindnyájunknak büszkének kell lennie, és amit meg kell őriznünk olyannak, amilyen eddig is volt. Ezt ezekben a napokban csak az önvédelem érvényesítésével és a határok védelmével lehet megőrizni, a nemzeti identitás megerősítése mellett – fejtette ki a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.

gyj_hosok napja ajka 9999
Östör Dániel a hősök lelki üdvéért imádkozott

Beszéde után halk zeneszó kíséretében helyezték el a koszorúkat a megjelentek az emlékmű talapzatánál. Östör Dániel lelkész imát mondott az elhunytak lelki üdvéért. A megemlékezés az Il Silenzioval zárult Török Barna előadásában.

gyj_hosok napja ajka 9987
Tiszteletadás (Rieder András, Harrach Péter és Táncsics Tamás)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply