A Horváth Andor és Kovács Dániel által készített Vaterland – A sváb kitelepítések Magyarpolányban című dokumentumfilmet augusztus 27-én mutatták be a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében. A történelmi eseményt feldolgozó megrendítő alkotás premierjére csaknem az egész megyéből érkeztek vendégek. Az előadás a közönség minden tagját komoly figyelemre és nagy alázatra ösztönözte.
Péterváry-Szanyi Brigitta, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum igazgatója nyitotta meg a programot. Elismerte az alkotók munkáját, akik a helyi történelem megőrzése szempontjából is fontos alkotást hoztak létre. Hangsúlyozta, hogy a történelmet az adatok mögül felbukkanó emberek egyéni sorsain keresztül lehet igazán megismerni, amihez szükség volt a szereplők őszinte nyilatkozataira. A filmben arról is szó van, hogy mi történt a falvakban a kitelepítés után, amiről eddig nem sokat tudtunk.
A bemutató helyszínén jelen voltak a film készítői és szereplői. A közönség soraiban helyet foglalt Schwartz Béla, városunk polgármestere, valamint Grőber József, Magyarpolány polgármestere és Grőber Andrea, a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is.
A dokumentumok alapján a kitelepítések megközelítőleg negyedmillió svábot érintettek. A film szereplői a környező településeken élők, de alapvetően magyarpolányi lakosok. A történteket még gyerekként élték át, így saját emlékeiket idézik fel. Történészek is megszólalnak benne, akik kutatták a svábok lakta települések múltját. A film missziója az emlékek megőrzése az utókor számára.
A kivetítő vásznon egymást követték a képkockák: fekete-fehér, megkopott családi fotókon szülők, nagyszülők és ártatlan arcú rémült csöppségek. Horogkeresztek, erősödő német vezényszavak, fegyverropogás. Egyre gyorsuló korabeli rémisztő események. Félelem mindenütt. Kattogó írógép, ijesztően hangos propaganda szövegek. Idős nők és férfiak, akik visszaemlékeznek a gyerekkorukra. Kevés mosoly, váratlanul feltörő, elmorzsolt könnycseppek. A megdöbbentő történeteket kommentáló és elemző történészek.
A történelem ezen időszakában az országban kettéválasztották a nemzetiségi és az anyanyelvi népszámlálási felmérést. Aki mindkét helyre „németet” írt, arról azt feltételezték, hogy elkötelezetten német. Azzal vádolták, hogy „volksbundista”, vagyis náci. (A „Volksbund” német kisebbségi szervezet, a Harmadik Birodalom érdekeinek képviselője volt hazánkban és jelentős szerepet játszott a Waffen SS toborzásaiban is.) A kitelepítéseknek ők lettek a célpontjai. Azok, akik nem vallották magukat németnek, de a szüleik németül is beszéltek, ők voltak az úgynevezett „anyanyelvesek”.
Azt örökre megtanulta a falu lakossága, hogy ha még egyszer megkérdeznék, hogy sváb vagy, vagy magyar, akkor soha nem mondhatod azt, hogy sváb vagy! – hangzott el az erős mondat a filmben.
A homogén nemzetállam megteremtése volt a cél. A kollektív bűnösség eszméje lett a mérvadó. A föld nélküli magyar parasztnak földet kellett adni, hiszen a földosztás a letéteményese az új demokratikus rendszer kiépítésének.
A propaganda szerint: a svábok „pöffeszkedő jólétükben lenézték a magyart”. A Belügyminisztérium vonatszerelvényeket indított Németország szovjet övezetébe, hogy visszaszállítsa a svábokat oda, ahonnan jöttek, a „fajtársaik” közé. A holmijukat, a bútoraikat magukkal vihették. A helyükre pedig magyar telepesek költöztek. „Most már csak az kell, hogy a magyar bíró, magyar pap, magyar tanító legyen a magyar faluban. Beköltöznek a telepes magyarok a svábok elhagyott házaiba.”
A filmben szereplők ellenben erre úgy emlékeznek, hogy egyszerűen kitették őket az utcára, nem vihettek magukkal semmit. Azt sem tudták az emberek, hogy hova viszik őket.
A falu egyetlen civil áldozatának unokája megdöbbentő történetet tárt fel. A nagymamája esett áldozatul egy eltévedt lövedéknek, éppen akkor, amikor a háborúból hazatérő férje elé sietett, kisfiával az ölében.
A telepesek is félelemben tartották a svábokat. Az Alföldről jövőket úgy tekintették, mint „telepeseket”, a felvidékieket pedig „felvidékieknek”. Már nem működött a ’45 előtti helyhatóság, még nem épült ki a kommunista rendszer és a kettő között helyi hatalmasságok lettek. Bizottságokként mászkáltak, mögöttük tudva főként a kommunista pártnak a támogatását. Ők, mint helyi hatalom, gumibottal járkáltak a faluban. Minden meg volt nekik engedve.
A gyermekként Felvidékről betelepített, ma már idős férfi emlékei szerint, a szomszédba költöztették át azt a családot, akiknek a házába beköltöztek. A család mindig fájó szívvel nézett be egykori házába, ezért az édesapja úgy döntött, hogy megcserélik. Nekik mindegy volt, melyik házban laknak, egyiket sem érezték sajátjuknak. Az ő otthonuk Felvidéken volt.
Amikor megjelentek az oroszok a faluban, a családok az erdőbe menekültek. Nem volt olyan család, amelyiket ne érintette volna az erőszak. A nők korommal kenték be az arcukat és rongyokba öltöztek, így próbálták megvédeni magukat az orosz katonáktól.
A tífuszjárvány is tizedelte a lakosságot, nagyon sokan meghaltak a magas lázzal járó betegségben.
A Harmadik Birodalom (Németország 1933-1945 között) emberanyag forrásként tekintett a magyarországi németségre és minden 17 fölötti fiatalt elhurcoltak katonai szolgálatra. A svábok eszközök voltak a nácik kezében, a nagy német törekvéseik kapcsán és aztán eszközzé váltak a nácik leverése utáni nagyhatalmi játszmáknak is. Kollektív bűnössé nyilvánították őket.
A szereplők még számos történetet osztottak meg a nézőkkel, amik talán felfoghatatlanok és hihetetlenek, de ezek az emberek máig itt élnek köztünk. Végre meg tudták osztani velünk a mélyen eltemetett múltjukat, hogy tanulságul szolgáljon a jelen és a jövő számára.
A rendezők mellett a stáb további két tagja: Felhősi Eszter és Tihanyi György. A film szereplői: Kovács Attiláné Németh Ágota, Meizinger Jánosné Mayer Magdolna, Meinczinger Józsefné Flasics Katalin, Sárospataki Józsefné Veisz Anna, Heffler László, Unger Gyula. A filmben megszólaló szakértők: Paksi Zoltán diakónus-tanár, Ritter György helytörténész, a Magyar Országos Levéltár munkatársa.
Leave a Reply