Horgászverseny volt a Lőrintei-tavon

Már 25 éve szervez a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ Gyermek és Ifi csoportja, valamint a Lőrintei-tavi Horgászegyesület horgászversenyt fiatalok számára.

Minden évben két alkalommal mérik össze ügyességüket a gyermekek a Lőrintei-tavon. Idén az őszi versenyt október elsejére hirdették meg. Jól látható hirdetőtáblákon a tó körül és az interneten is értesülhettek az érdeklődők az esemény felől. A kedvező időjárás ellenére sajnos a reggeli találkozáskor kis létszámú csoport gyűlt össze a tó mellett.

Ozorai Sándor szervező ismertette a szabályokat, majd nyolc órától gyűjtötték a halakat a szorgalmas kis horgászok. A tizenegy órai mérlegeléskor kiderült, hogy gyermek kategóriában a hét éves Rádl Péter nyert 138 pontszámmal. Második Kocsis Nóra, harmadik Kocsis Liliána lett. Az ifjúságiak versenyében Tuboly Csilla lett az első 169 pontszámmal. Második Horányi Máté lett. A legügyesebb versenyző 22 halat fogott.

Eredményhirdetéskor oklevelet kaptak a versenyzők, majd különféle horgászathoz szükséges eszközök közül válogathattak, amelyekkel gazdagodott az otthoni eszköztáruk. Befejezésül még gyümölcslevest és halászlét is ehettek jutalmul.

A főszervező nosztalgiázva beszélt a régi időkről, amikor tolongtak a gyerekek a versenyen. Sajnálta, hogy ilyen kellemes, szép őszi időben nem használták ki a lehetőséget a friss levegőn, sem a gyermekek, sem a szüleik.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply