Hősökről emlékeztek

Fotó: Futó

Az Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 27-én – emlékeznek “az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért.

Az ünnep eredete az első világháború alatt elfogadott 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Az Abele Ferenc vezérkari őrnagy által 1915-ben kezdeményezett jogszabály arra kötelezett minden magyar várost és községet, hogy méltó emléket állítson az akkori háborúban elesett hőseinek.Az 1924. évi XIV. törvénycikk az 1914-1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről – a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére – minden esztendő májusának utolsó vasárnapján nemzeti ünnepként bevezette a hősök emlékünnepét. A II. világháború alatt, 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is, akiknek nevét bevésték az I. világháborús emlékművekbe. 1945-ben még megtartották a hősök emlékünnepét, de már szerényebb keretek között. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság ezután egyre határozottabban követelte az ünnep megszüntetését és a kommunisták elérték, hogy az általuk elfogadhatatlan tartalmúnak minősített emlékünnep kikerüljön a nemzeti ünnepek köréből.

A törvény 2001-es kihirdetése óta Ajkán is minden évben megtartják a hősök emléknapját május utolsó vasárnapján. A rendezvényt évről évre a KDNP szervezi. Múlt évig Táncsics Tamás önkormányzati képviselő vezetésével, akinek elhunyta után sem szakadt meg a hagyomány, most már nemcsak a hősökre, hanem Tamásra is emlékezhetnek, akik ismerték. Az idei megemlékezés azonban nem csak ettől volt egy kicsit más mint a többi.

A Sobri Jóska Kalandparknak köszönhetően  a városi gyermeknap rendezvényei érintették a Templomdombot is, a gyermekek vidáman, de mégis szinte néma csendben csúszkáltak az ideiglenes drótkötélpályán és a szervezők még arra is figyeltek, hogy a megemlékezés alatt zenével se zavarják azt. Így minden adott volt a meghitt emlékezésre. A műsor elején Reitter István köszöntötte a megjelenteket, ismertette, hogy miről is szól ez a nap, majd elénekelték közösen a Himnuszt. Idén Vajai Károlyné szavalt, majd a Szent Cecília kórus emlékezett műsorával. Dr. Kovács Kálmán, a Veritas Történelemkutató Intézet tudományos munkatársa világított rá a mostani emléknap miértjére.

– Tudjuk, hogy a kommunisták a múltat a végképp eltörölni elvvel akarták semmissé tenni a magyar nemzeti öntudatot. Az egész elmúlt korszakot a kiegyezéstől kezdve egy bűnös időszaknak állították be. Úgy tanították, hogy 1848-49 még egy dicsőséges pont volt – fogalmazott, majd rámutatott arra is, hogy miért van ezen a napon a gyermeknap.

-1950-ben a gyereknapot, amit magunk mellett is látunk, rászervezték, rátették erre a napra, hogy az emberek elfelejtsenek a hősökről emlékezni – jelezte az emlékezőknek, beszéde végén pedig kiemelte, kik azok a  hősök. A Veritas munkatársának beszéde után a pártok és a civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit, először az első, majd a második világháborús emlékműnél. Végezetül Fuchs Tibor Káplán és Sándor József Református lelkész mondott áldást. A megemlékezést az In Silenzio zárta Törő Barnabás trombitajátékával.

A Bakonygyepesen tartott megemlékezésen Áment Márton, a Gyepesi Örökségünk Egyesület elnöke többször hangsúlyozta, hogy az idei megemlékezés aktualitását növeli az, hogy 100 évvel ezelőtt ért véget az I. világháború. Beszédében, ahogy dr. Kovács Kálmán, úgy ő is visszament egészen az 1848-49-es forradalomig, ezzel kapcsolatban megemlítette azt is, hogy az 1848-as résztvevőket, név szerint ismerik, a falu a tiszteletükre egy emlékművet is állított. Majd felsorolta azt a 12 hősi halottat, akik a falu akkori 318 fős lakosságából maradtak a fronton. A megemlékezés a koszorúzással zárult.

A Padragkúti városrészben a Civil Fórum Padragkútért Egyesület 2002 -ben felvállalta a Padragi emlékmű koszorúzása mellett a Csékúti Hősökről történő megemlékezést is. Azóta minden évben Csékúton, majd azt követően a Padragi Hősi emlékműveknél szervezik az ünnepségeiket.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply