A múlt hét legmelegebb napján kellett Budapestre utaznunk ügyintézni. Kicsit aggódtunk, hogy milyen lesz a vonatozás 40 fok közelében, de a komoly gondok csak délután kezdődtek, amikor a magyar és a szlovén vasutak összefogásával sikerült elviselhetetlenné tenni utazásunkat.
Odafelé az Ajkáról 7.26-kor induló gyorson ugyanis még különösebb probléma nem volt, csak annyi, hogy a lehúzott ablakokon át fülsiketítő volt a vonat zaja, különösen a nemrég felújított Székesfehérvár – Kelenföld útszakaszon. A zajvédő falak ugyanis a környék lakosságát tényleg védik a zajtól, viszont a pálya felé visszaverik és megsokszorozzák azt.
Visszaindulván azonban (akkor még) nagy örömünkre elértük a Déliből 13.35-kor induló Citadella Intercityt, amely klimatizált kocsikkal kecsegtetett. Kellemetlen meglepetésként ért viszont, hogy a pénztárban nem tudták visszaváltani gyorsvonati pótjegyeinket, mert Ajkán a retúrjegyet és a pótjegyet ugyanarra a fecnire nyomtatták. Meg kellett vennünk az IC-re a helyjegyeket, majd a vonaton a kalauztól kérni igazolást, hogy a pótjegyeket nem használtuk fel. Annak birtokában a legközelebbi utunkon majd felhasználhatók lesznek. Szerencsére(?) egy héten belül újra utaznunk kell a fővárosba, így elfogadhatónak ítéltük ezt a nem túl elegáns megoldást is. Elfogadhatatlanoknak azonban azokat a körülményeket, amelyek visszautunk során vártak ránk.
Kezdődött azzal, hogy a szlovén vasutak tulajdonában lévő vagonokban a helyjegyünkön szereplő sorszámú ülés a valóságban nem létezik. Szerencsére találtunk kicsit távolabb egy üres kupét, ott foglaltunk helyet. Ekkor az állomáson 36 fok volt, a tűző napon álló vonat belsejében ennek érzésem szerint kb. a duplája… Ablakot nyitni pedig nem lehet, mert akkor nem működne a klíma. Amivel „csak” annyi a bibi, hogy így se működik. Az álló vonaton egyáltalán nem, amikor pedig elindulunk, épp csak egy gyengécske fuvallat érezhető egy vékony rácson át.
– Ez talán majd Ljubljana környékén hűti le valamennyire a kupét – vélekedtünk, de az együttérző kalauz biztosított róla, hogy még ott sem. Felajánlotta viszont, hogy elkísér bennünket a vonat végén levő kocsiba, ahol lehet ablakot nyitni. Látván azonban, hogy ennek hírére valóságos népvándorlás indul meg hátrafelé, inkább lemondtunk a lehetőségről. Rosszulléttel küzdve, de kitartottunk hazáig.
Most pedig aggódva figyeljük a meteorológiát, milyen időt jósolnak következő utunk napjára. Úgy döntöttünk, megkockáztatjuk a vonatozást (főleg, hogy a vasúttársaság adósunk a pótjegyek árával!), de intercityvel novembernél előbb nem utazunk…
Leave a Reply