Irtsuk ki a bűnt magunkból

Ötvenöten zarándokoltak Ajkáról a kolontári Szentkúthoz a hagyományos szentmisére szeptember 27-én, vasárnap. A zarándokok vezetőjétől, Káldí Gézától megtudtuk, negyvenen a Bánki természetbarát egyesület tagjai, a többiek bakonygyepesiek voltak. A tíz kilométeres távot énekelve, imádkozva tették meg. Délelőtt tíz órakor indult a csapat, és jóval a 14 órakor kezdődött mise előtt beérkeztek. A hazafelé vezető utat a legtöbben autóbusszal tették meg, de néhányan visszafelé is gyalogoltak, miközben Szijártó László atya beszédében hallottakon gondolkodtak.

Szijártó László, a pápai Szent Benedek Plébánia plébánosa a mise előtt elmondta, egy hívő a héten érdeklődött nála arról, hogy mi lesz, ha a mise idején esik az eső.

– Azt válaszoltam, ne aggódjon, Szűzanya mindent elintéz. Az elmúlt 15 évben egyszer esett az eső, de Szűzanya akkor is védett bennünket. Esernyők alatt állva vettünk részt a misén – emlékezett a plébános.

Egy hálás nagymama kisunokája életben maradásáért mondott köszönetet, majd az atya megáldotta azt az emléktáblát, amelyet a család elhelyezett a kútnál.

– Tavaly október elsején született Boglárka – mondta a meghatott nagyszülő. – Súlyos állapotba került, oxigént kapott, az orvosok semmi jóval nem bíztattak. Akkor október első vasárnapján volt itt a mise. Felajánlottuk Boglárkáért. A kicsi aznap vért kapott. Este már jól volt, az orvosok mondták, reménykedhetünk. A kislány egészséges, szépen fejlődik.

A szentmisét Szijártó László és dr. Fodor János, Devecser város plébánosa az évközi 26. vasárnapon a betegekért és a rászorulókért ajánlotta fel és kérte a Szűzanya segítségét.

– A Szentírás vasárnapján tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mennyire része életünknek a Biblia? – szólt László atya. – Csak egy könyv a polcunkon, vagy rendszeresen forgatjuk, olvassuk, vígasztalást nyerünk abból? Helyesen értelmezzük az abban írottakat? Ha vétkezték, vágd le kezed vagy lábad. Isten valóban azt akarja, hogy megcsonkítsuk magunkat? Beszélgettem egyszer valakivel, aki azt mondta, nem szeretne olyan Menyországba kerülni, ahol félkezű, félszemű, féllábú emberek vannak. Megnyugtattam, olyan helyen senki sem szeretne lenni. Isten nem is azt várja el tőlünk, hogy csonkitsuk meg magunkat, hanem azt, hogy a bűnt irtsuk ki magunkból. Istennek szüksége van ránk. A másik kérdés, egy teremtett hogyan jelentheti ki, hogy a Teremtőnek szüksége van rá? Úgy, hogy a Teremtő rajtunk, hívőkön keresztül jut el az emberekhez. Ha elmegyünk, hogy beteg családtagunkat meglátogassuk, vagy a szenvedő fájdalmát enyhítjük, vígaszt nyújtunk az elkeseredettnek, azt mind ő teszi, rajtunk keresztül.

László atya szólt Szűzanya fájdalmairól is. Szűzanyának át kellett élnie az anyák legnagyobb fájdalmát, azt, hogy látják gyermeküket szenvedni, majd meghalni és el kell, hogy temesse őt. Sorsát méltósággal viselte, a legnehezebb pillanatokban sem rendült meg hitében.

A misét követően a zarándokok ittak a kút vizéből.

 

A szentkút története

Kolontári szentkúthoz egy 1805-as feljegyzés szerint már az 1700-as években is rendszeresen jártak zarándokok, akik hittek a kút vizének gyógyerejében. A XX. század első felében élénk vallási élet folyt ott,  Anna napkor  búcsút is tartottak. Az 1990-es években felújították  a kápolnát, és 2003-tól minden év szeptember utolsó vasárnapján tartják a szentmisével egybekötött szentkúti búcsút.

gyj_zarandoklat a szentkuthoz 6207

Fotó Györkös

Szijártó László atya megfogalmazta, Istennek szüksége van ránk, mert rajtunk keresztül viszi végbe cselekedeteit

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply