Ismét országos bajnok lett Marcell

A dobogó tetején immár negyedszer állhatott Marcell (Fotó: Ferenczi Marcell facebook)

Immár négyszeres downhill országos bajnok Ferenczi Marcell, teljesítményének értékét nagyban növeli az a tény, hogy a ma 21 éves fiatalember mindössze öt éve űzi a sportágat.

A sportszerető fiatal sok sportágat kipróbált, végül a downhill-nél jött rá, ez az, amit mindig keresett. A hegyről lefelé kerékpározás, amelynél akár 50 kilométeres óránkénti sebességet is el lehet érni, miközben épített vagy természeti akadályokat győznek le, összetett, sokféle képességet kíván.

Marcell kérdésünkre elmondta, hogy versenyzés közben pörög az adrenalin, miközben végig ott kell lenniük fejben is. A figyelem egy pillanatig sem lankadhat a sebesség és az akadályok miatt. A pályát a versenyzők mielőtt rajthoz állnak, megismerik. Első nap gyalogosan járják be azt, a második napon kerékpárral, majd jöhet minden élesben. Másodpercek, tizedmásodpercek dönthetik el a helyezések sorsát.

A fizikai állóképesség is alapvető. Marcell évek óta személyi edzőjével, Halász Dániellel készül. Ha nem versenyez, hosszú kerékpáros túrákon edz. A kerékpározás minden idejét leköti, sokat utazik külföldre, a környező országokba. Ajkán ritkán tartózkodik.

Gépgyártástechnológiai technikus szakmát szerzett az idén, de a tanulást nem hagyja abba, de az már a kedvenc sportágához kapcsolódik majd, ugyanis edzőnek készül. Az aktív sportban is még sokáig találkozhatunk vele. Pályafutását az ajkai  BringAjka Sportegyesületben kezdte, majd az ajkai Hypno Team Racingben  folytatta, de tagja volt a DVTK Cycling Team SE-nek is. Jelenleg a győri RadCompanyRacing Team SE színeiben aratja sikereit.

Csapattársak gyűrűjében. (Fotó: Ferenczi Marcell facebook)

Marcell korábban kipróbálta magát a labdarúgásban, az úszásban, a csapatsportok közül a kézilabdában, a motorozásban, majd 2016-ban a kerékpározás felé fordult. Akkor dőlt el véglegesen, hogy milyen sportágat választ, amikor egy évvel később Eplényben a juniorok között országos bajnoki címet szerzett.

A negyedik országos bajnoki címét a július 22-24 között, az eplényi síarénában megrendezett versenyen nyerte elite férfi kategóriában. Az idén a nevezők száma is rekordot döntött, 350 kerékpáros nevezett. Marcelltól megtudtuk, hogy egyre népszerűbb a sportág, nemcsak a nézőtéren ülnek egyre többen, hanem a versenyzők száma is emelkedik.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply