Ízparádé és programkavalkád a falunapon

Ajka-Padragkúton idén is megrendezték a falunapot, ahol  gasztronómiai vetélkedés mellett egész napos családi programot kínáltak a településrész lakóinak szeptember 7-én a szervezők. 7 csapat mutatta be főzési tudományát, volt falunapi totó, gyermekprogramok és számtalan fellépő.

A reggeli eső sem szegte kedvét a főzőversenyen indulóknak, hiszen napok óta ötleteltek, fűszereztek, pácoltak, így aztán a művelődési ház udvarán sátrak alatt gyúltak a tüzek, hogy a déli zsűrizésre elkészüljenek az ételek. Az idén a Retro Klub két erős csapatot nevezett be a versenyre, külön főztek a lányok és a fiúk, hogy egymással is megküzdjenek. A hölgyek tejszínes csirketokány elkészítésébe fogtak, míg a fiúk egy hatvan kilós süldőt forgattak a nyárson. A Nyugdíjas Baráti Kör tagjai bakonyi betyárlevessel, a Jószerencsét klub hagyományos töltött káposztával nevezett, a Civil Fórum Padragkútért Egyesület sertéscombot és tarját grillezett, a Csékúti Hegyért Egyesület főzőcsapata vaddisznópörköltet készített. Az Antipolitika fedőnevű csapat birka és kecskehús felhasználásával főzte a gulyást, ők a fellépőket és a falu apraja-nagyját is megvendégelték.

Az igazi látványosság azonban a malacsütés volt, a megboldogult állat hajnal óta tűrte a nyaldosó lángokat fóliába csomagolva, egy speciálisan malacsütésre készített sütőalkalmatosságban. A zsűri nehezen boldogult az értékeléskor, de abban mind a négyen egyetértettek, hogy a vaddisznópörkölt készítői állhatnak fel a dobogó legfelső fokára. Közben a gyermekek rajzversenyen vettek részt, vagy csillámtetoválást készítettek maguknak, és kifestették arcukat pillangónak, oroszlánnak, kinek mi a kedvence.

A résztvevők addig a falunapi totó megoldásain törték a fejüket, és Rudi bohóc is megérkezett, hogy színes bőröndjéből elővarázsolja elmaradhatatlan kiskutyáját. A fellépők sorában Beck András és Hidasi Réka következett, mindketten nagy sikert arattak, és a végletekig fokozták a jókedvet. A falunapi felvonulás lovasok felvezetésével traktorokkal és teherautókkal kiegészülve vitte a kiváló hangulatot és a zenét azokhoz, akik az utcákban portájuk előtt várták őket, majd a Csertelepen az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tagjai magyarpalatkai táncokat adtak elő.

Schwartz Béla polgármester köszöntötte a településrész lakóit és néhányukkal táncra is perdült. A menet a falu vége felé vette az irányt, majd visszatértek a művelődési ház udvarára, ahol a Milord együttes adott koncertet, a napot a Moldován Dixie Duó zárta.

V.H.A.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply