A kiskertekben mindig helyet kapnak a különböző hagymafélék, hiszen nélkülük a magyar konyha ízei el sem képzelhetők. Nagyon sok típus vált ismertté, de alapvetően három hagymafélét különböztetünk meg. A közönséges hagymát, amelyet mi vöröshagymaként ismerünk, a fokhagymát, valamint a póréhagymát.
A makói talán az egyik, amit világszerte ismernek a XVIII. század óta, mert különleges aromája páratlan. A hagyma Ázsiában őshonos, innen terjedt el az egész világon. A róla szóló első feljegyzések a Közel- és a Távol-Keletről erednek, ahol a hagyma használata élelmiszerként, vallási célokra, valamint gyógyszerként is széles körben ismert volt. Az ókori egyiptomiak Ízisz szent növényének, a termékenység és a növekedés szimbólumának tartották. A hagyma titkát kutató tudósok érdekes dologra jöttek rá. A felvágott vöröshagyma közelében 35-45 másodperc alatt elpusztulnak a mikroorganizmusok és egyes gombák spórái is, ezért előkelő helyet foglal el a népi gyógyászatban. Termesztett típusai két csoportba sorolhatók, vannak a közönséges hagymafélék és a csokros hagymafélék. Utóbbiba tartozik egy igen ritka és különleges hagyma, a „jancsihagyma”, amivel kizárólag csak kiskertekben találkozhatunk.
Érdekessége, hogy nyáron a szárak végén nem magokat, hanem apró kis sarjhagymákat, szaknyelven „bulbillit” fejleszt kis csomókban. A magszárak augusztus folyamán elszáradnak, letörnek és a hagymacsoportok a földre hullanak, majd az őszi esők hatására meggyökeresednek. Ha jancsihagymát ültetünk a kertünkbe, akkor mindig lesz kéznél friss zöldhagyma utánpótlás, mert a növény gondoskodik az örök körforgásról. Talán ezért is hívják egyes tájakon ezt a fajtát egyiptomi sétáló hagymának.
Az öreg tövet sok évig ugyanazon a helyen nevelhetjük. Bár elgyomosodása és elöregedése miatt 3–5 évenként célszerű az áttelepítés. A kis hagymákat szeptember-októberben kell elültetni szerves anyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajba, ha lehet világos, vagy félárnyékos helyre. Az apró bulbillitek a tél folyamán enyhébb időszakban kihajtanak, majd tavasszal a melegedéssel gyorsan fejlődésnek indulnak, így korán szedhetünk belőlük zöldhagymát. Jelentős mennyiségű C-vitamint tartalmaznak. A tavaszi vitaminellátás fontos növényei lehetnek.
Ha betakarításkor nem szedjük ki az egész növényt, tönkjéről új hajtásokat is hoz, amit tőosztással lehet szétválasztani. Ültetésnél figyeljünk oda a szomszédos növényekre, mert a bab, a borsó és a káposzta nem jó társaság. Inkább saláta, sárgarépa és szamóca szomszédságába rakjuk, mert így kölcsönösen segítik egymás fejlődését.
A jancsihagyma tavasszal meghálálja a nitrogén-fejtrágyázást, a szedési idény befejezése után a peronoszpóra és a hagymalégy elleni védekezést. Rendszeresen gyomláljuk a növényünk környékét, hogy a „kulturálatlan” növények ne nyomják el, és minél több tápanyag jusson a megfelelő helyre. Aki egész évben friss zöldhagymát szeretne enni, az bátran ültessen jancsihagymát a kertjébe, ez a faj jól tűri ugyanis a hideget és tavasszal igen korán fejlődésnek indul.
Leave a Reply