Az a gyermek, aki családjával gyakran társasjátékozik, komoly előnyre tesz szert. A közös játék, az együtt végzett minőségi tevékenység növeli az összetartozás érzését, emellett fejleszti a logikát, a gondolkodást, a figyelmet, a memóriát.
Grőber Gabriella gyógypedagógus munkája során és otthon, iskolába készülő kislányával is rendszeresen játszik. A társasjátékok azonban más okból is jelen vannak az életükben, hiszen mérnök férjével Kőműves Andrással együtt játékok tervezésével, fejlesztéssel is foglalkoznak. Már 15 társasjátékát adott ki tőlük a gyerekjátékok terén nagy tapasztalattal rendelkező Keller&Mayer Kiadó.
A szakember elmondta, hogy már 2-2,5 éves korban el lehet kezdeni az egyszerűbb társasjátékot. Ő azokat javasolja, amelyek nem lexikális tudásra épülnek, hanem ahol egyenlő esélyekkel indul a felnőtt, a kisgyermek és a nagyobb testvér. Fontos, hogy játék elsősorban az önfeledt időtöltést szolgálja és csak „mellékhatása” legyen a fejlesztés, ismeretanyag bővítése.
A szakember a nevelési tanácsadóban is használja az általuk tervezett játékokat többek között a 10 éve kiadott Plus/minust, amelyben a számok sorrendjét, relációkat lehet játékosan elsajátítani, vagy a kislányának tervezett Maszatot, mely a legkisebbek számára nyújt kellemes időtöltést.
A játék nemcsak hasznos együttlét, hanem minden olyan képességet fejleszt, amely az iskolában a tanuláshoz és a beilleszkedéshez szükséges. Megtanít tervezni, különféle megoldások közül választani, döntéseket hozni, együttműködni, rugalmasan gondolkodni. A szabályok megjegyzése, fejben tartása a memóriát fejleszti.
Ha a családtagok együtt játszanak fontos, hogy közben egymásra figyeljenek, legyen nyugalom, ne siettessék a gyermeket. Tiszteljék meg egymást a játékidő alatt, hogy nem telefonálnak és nem foglalkoznak mással. A beilleszkedési zavarral küzdő gyerekek szociális készségei jól fejleszthetők kooperatív (együttműködésen alapuló) játékokkal, de ahol felüti a fejét a testvérféltékenység, ott is érdemes kipróbálni a társasjátékok e típusát. Ha olyan feladatot kapnak a gyerekek, ahol a célt csak közösen érhetik el, már nem ellenfelei, hanem segítőtársai egymásnak.
Magyarországon többnyire még mindig tartja magát az a nézet, hogy a társasjáték a kisgyermekek szórakozása, pedig minden életkorban kellemes időtöltést adhat. Kezdetben a fővárosban, de mostanra már egyre több városban alakult társasjáték klub, hozzánk legközelebb Veszprémben, melyek gyermek és felnőtt tagjai rendszeresen összegyűlnek játszani. Míg a kisgyerekeknek szánt játékok általában rövidebbek, 15-20 percesek, a felnőtteknél igen nagy a szórás. Hétköznap estékre lehet találni számos rövidebb, mégis izgalmas játékot, aki azonban a hosszabb lélegzetvételűt szereti akár 3-3,5 órásakat is talál.
Grőber Gabrielláéknak a saját fejlesztésű játékaik közül a kedvenc a Colorado, de megihlették őket Berg Judit, Pásztohy Panka, Marék Veronika és Bartos Erika meséi is. Tavaly nagy öröm érte a szerzőpárost, hiszen a Kukacvadászat című játékuk elnyerte az Ország játéka 2017 szakmai díját a társasjáték kicsiknek kategóriában. A szakmai zsűrit Pierrot neves játékfejlesztő vezette, tagja volt többek között Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Labancz Dániel klinikai gyermek szakpszichológus és tapasztalati tanulás tréner, Tarján Katalin vezető óvodapedagógus, Veszelszkiné Huszárik Ildikó, a Pedagógusképzés Megújulásáért program alapítója. Az értékelési szempontok között kiemelt volt a készségfejlesztés képességének mértéke, a szociális készség fejlesztése, a játékok innovációja, kreativitása, minősége, tartóssága.
Grőber Gabriella elmondta, az idén is jelenik meg új játékuk, erre azonban még a szeptemberig várni kell.
Leave a Reply