Jótékonysági koncert Rebekáért

Fotó: Futó

Gróf Roland neve közismert az ajkaiak körében: ki mentősként, ki vőfélyként, ki pizzafutárként találkozhatott már a két gyermekes családapával. A jólelkű fiatalember ahol tudott, mindig igyekezett segíteni, most viszont neki van erre szüksége: kislánya daganatos betegségben szenved. A kis család támogatására jótékonysági koncert is szerveződött.

A baj összehozta az embereket, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész város egy emberként a család mellé állt, akikre a súlyos lelki teher mellett anyagi nehézséget is rótt a kicsi lány betegsége. A Poppe+Potthoff Hungária Kft. humánerőforrás-menedzsment kezdeményezésére november 25-én érkezett hozzánk a népszerű Alma zenekar, hogy jótékonysági koncertet adjon a művelődési központ színháztermében, mivel a cég fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. A rendezvényre mind az ötszáz darab belépőjegy elfogyott néhány hét alatt, emellett támogatói jegyek vásárlásával is segítettek a családnak. A személyes találkozásnak meg van a maga varázsa, közvetlenül a koncert kezdete előtt is érkeztek újabb és újabb segítőkész emberek a város harminc kilométeres körzetéből, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hozzájárulni a nemes ügyhöz. Az egy órás koncert bevételének teljes összegét, 1 millió 200 ezer forintot, Rebeka gyógyíttatására ajánlottak fel, amit a meghatódott édesapa vett át a műsor végén, a színpadon.

A szervezőktől megtudtuk, hogy a zenekarnak kezdetektől fogva az a hitvallása, hogy támogatják a beteg gyerekeket, illetve a fogyatékkal élőket. Énekesük úgy kezdte pályáját, hogy kórházakban, beteg gyerekeknek énekelt. (Az is elmondták, hogy saját oldalukon valamilyen formában közzéteszik a Rebekáért indult összefogást.) A fergeteges hangulatú koncerten végig a gyerekek voltak a középpontban, ugráltak, táncoltak, énekeltek a nézőtéren – később aztán a színpadon is. „Egy mindenkiért, mindenki egyért” – zengett a színházterem, a gyógyító energiák beindultak.

A kislánynak talán küldetése is, hogy szeretet hozzon a világba, hiszen a szeretet ünnepén született: a koncert napján volt pontosan 11 hónapos, vagyis éppen karácsonykor lesz egy éves. A következő Alma koncerten remélhetőleg már ő is ott fog boldogan ugrálni a társai között.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply