Ki mit tudott a Bánkiban

Negyedik alkalommal szervezte meg az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége játékos, komplex tanulmányi vetélkedőjét a pályaválasztás előtt álló hetedikes és nyolcadikos diákok részére BánKiMitTud? címmel.

A november 26-án tartott vetélkedésre 31 csapat 93 tanulója érkezett az iskola aulájába, ahol Vörös Róbert történelemtanár, intézményegység-vezető köszöntötte a megjelent diákokat és tanáraikat. A jelentkezési lapokból előre lehetett látni a nagy érdeklődést. Nemcsak Ajkáról, hanem Somlóvásárhelytől Herendig, tíz környező településről is érkeztek diákok.

A menetlevelek kiosztása után a háromfős csapatok az iskola öt helyszínén komoly tárgyi tudást igénylő feladatokat kaptak, többek között matematika, természettudományok, pénzügy, magyar nyelv és irodalom, informatika, történelem, angol és német nyelv témakörökben. Érdekes, szórakoztató feladatok is voltak köztük: játékos nyelvtan, térképismeret, logófelismerés és idegen nyelvi keresztrejtvény. A kedvenc kakukktojást sem hagyták ki a sorból a feladatokat összeállító pedagógusok, akik a helyszíneken fogadták a versenyzőket és értékelték a teljesítményeket.

Vörös Róbert elmondta, a rendezvényüknek nem titkolt célja, hogy minél többen megismerjék az intézményt, jelentkezzenek a képzéseikre és vigyék jó hírüket az általános iskolákba. A vetélkedésben résztvevő diákok az aulában tájékozódhattak a választható szakmákról, rövid leírások és fényképek segítségével. Az eredményhirdetésre várva a fiataloknak kellemes meglepetésben volt részük, az iskola híressé vált diákja, Farkas Attila énekelt nekik.

A versenyt a Szőkék, barnák csapata nyerte, második az MTK ultrák, harmadik pedig a Red Bull Renault nevet választó csapat lett. A nyertesek értékes műszaki cikkeket, a többiek oklevelet kaptak. Kellemes élménnyel, tapasztalattal és új ismeretekkel lettek gazdagabbak mindannyian.

Cs.B.É.

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply