Nehéz nem felsőfokban beszélni arról, amit kínai utunk során tapasztaltunk, de a rövid egy hét arra volt csak elegendő, hogy megsejtsünk valamit a több ezer éves keleti birodalom mindennapjaiból. Furcsa módon a legkevesebb, amit tapasztaltunk az az “egypártrendszer” volt, hacsak nem írjuk annak számlájára a mindenütt jelen lévő fegyelmet, tisztaságot és jól szervezettséget.
Vendéglátóink gondoskodtak arról is, hogy egyik ámulatból a másikba essünk, hogy műalkotásokban gyönyörködhessünk, hogy jókat együnk és igyunk és a nap fáradalmait már-már luxus körülmények között pihenhessük ki. De szükség volt ez utóbbira is, hiszen többnyire tartalmas és gondolatébresztő eszmecserék folytak vendéglátóinkkal, mert vagy mi lestünk el mintákat tőlük, vagy ők igyekeztek megérteni a mi módszereinket. Mindezt nyitottan, barátian és őszintén, majd’ azt írtam, hogy szocialista módon, de maradjunk az “emberi” és “baráti” jelzőknél.
Az mindenesetre feltűnő volt, hogy a “közép-kelet európai” országok között Albániától Litvániáig vagy kifejezetten szocialista utódállamokat, vagy a volt Szovjetunió és Jugoszlávia egykori köztársaságait tartják számon. A polgármesterek konferenciáján is ebben a körben mozogtak a meghívottak, ami mögött az a gondolat sejlik fel, hogy mégiscsak itt akadhatnak a rendszerükkel szimpatizáló igazi barátokra. De mindegy is, van-e, vagy nincsen hátsó gondolat, mi magyarok vagyunk annyira kicsik, hogy megpróbáljuk mindenből a legjobbat kihozni. De Gaulle (is) megmondta: ha valamit nem tudsz megakadályozni, annak az élére kell állni.
Az, hogy mennyire lesz gyümölcsöző Ajka és tőlünk több ezer kilométerre fekvő Donghai kapcsolata, az rajtunk, ajkaiakon is múlik. Hiszen a közeledési szándék megvan kínai barátaink részéről – erről naponta és többször a helyszínen is meggyőződhettünk. Talán egy magyar és kínai városok között hidat verő baráti társaság sokat lendítene a dolgokon.
Lékó Sándor
Leave a Reply