Korizó ovisok

Fotó: Gyarmati

Rácsodálkoznak az első foglalkozáson az óvodások a jégcsarnok méreteire, félve lépnek a korcsolyával a jégre, majd a nyolcadik alkalommal már magabiztosan és vidáman játszanak kincskeresőt, amelyben nemcsak csúszni, hanem lehajolva labdákat gyűjteni is kell. A lehetőséget évek óta biztosítják délelőtti foglalkozás keretében azoknak a kisgyermekeknek, akiknek a szülei ezt igénylik. A foglalkozást az Ajkai Óriások Jégkorong SE edzői vezetik.

Idén az ovis-korcsolyaoktatás november 3-án kezdődött és december 8-ig tart. Becze Zoltán vezetőedzőtől megtudtuk, hogy a sportág fejleszti az egyensúlyt és a motorikát. A korábbi években a jégsátorban folyt az oktatás, az idén már a nemrég átadott jégcsarnokban ismerkedhetnek a kicsik a sportággal. Az első foglalkozás nagy része szárazon zajlott, ahol a jégen való felállást gyakorolták, majd egyre több időt töltenek a jégen. A korcsolyát és a védőfelszerelést ott kapják. A többség kezdő, akik az alapoktól sajátítják el a tudást, és vannak olyanok, akik már az Óriások tagjaként biztonsággal korcsolyáznak.

Az óvoda megad minden lehetőséget, hogy a gyerekek sok dolgot kipróbáljanak, felfedezzék, miben tehetségesek és tudjanak fejlődni. Ráczné Németh Csilla óvodavezető rámutatott, hogy a korcsolyaoktatás népszerű, a gyerekek élvezik.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply