KULTÚRMORZSA Könyvajánló – Olvasó szuperhős

Illusztráció

Olvasni öröm és a legjobb szórakozás is egyben, mindemellett a jó olvasáskészségű gyermek minden akadályt könnyebben leküzd az iskolában és kiemelkedik társai közül, valóságos szuperhőssé változik. A Könyvmolyképző Kiadó ezzel a kiadvánnyal nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy megalkotja a Gőgös Gúnár Gedeon mai utódját. A szándék egy ahhoz hasonló, de a mai gyerekekhez illő modern olvasókönyv létrehozása volt, mely alkalmas arra, hogy a gyerekek a saját örömükre olvassanak.

Varga Katalin művét, mely először 1962-ben jelent meg és azóta már számos kiadást megélt, szülők és kisiskolások nemzedékei ismerték meg és használták olvasókönyvként az olvasni tanulás segítésére. Ki ne emlékezne közülük például a kesztyű mesére? K. Lukáts Kató színes rajzai, aki az Ablak-Zsiráf című könyv illusztrációit is készítette, bizonyára elevenen élnek az akkori generációk emlékeiben.

Annak érdekében, hogy az Olvasó Szuperhős című könyv megszülethessen és a nagy elődhöz méltó lehessen, a Könyvmolyképző Kiadó 2019 májusának végén mese- és gyermekvers író pályázatot hirdetett kezdő és már publikált írók részére. Vidám, pozitív hangulatú történeteket vártak, melyek alkalmasak a kezdő (első, másodikos) olvasók szórakoztatására. 692 mű érkezett be a felhívásra, amiből végül 27 vers és mese került be a kötetbe. Emellett néhány, a kiadónál már publikáló szerző története is színesíti a válogatást, így összesen 34 történetet olvashatunk.

A könyv küllemében is vonzó, keménytáblás, nagy alakú, igényesen kivitelezett. A betűméret és a szellősen nyomtatott sorok mind azt szolgálják, hogy a kisiskolás gyerekek könnyedén, felesleges erőlködés nélkül böngészhessék. Szimonidesz Hajnalka illusztrátor kedves, élénk színű figurái teszik még szerethetőbbé a kötetet. A borítókép Batman maszkos és köpenyes gyermek alakja pedig telitalálat, mellyel bizonyára sok kisiskolás szívesen azonosul.

A gyerekek a történetek olvasása közben játszva sajátíthatnak el új ismereteket, kacaghatnak a humoros, nyelvi játékosságot sem nélkülöző verseken. A hosszabb-rövidebb versek és mesék között mindenki kedvére válogathat, minden kezdő olvasó megtalálhatja a maga sikerélményét.

A tavalyi év során a kiadó ismét meghirdette a pályázatot, így hamarosan kezünkbe vehetjük az Olvasó szuperhős 2. részét is.

Ajánljuk szülőknek és gyerekeknek egyaránt, akár felolvasásra, de főleg önálló olvasásra. Ki-ki találja meg a maga kedvencét, forgassátok újra és újra! Kalandra fel!

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply