Lendületben a táncparketten

Májusban hírt adtunk róla, hogy az ajkai Kökényesy Dominik és párja, Marozsán Mira Lilla idei versenyszezonjukat Ifjúsági C osztályosként kezdték meg, tavasszal latin táncokkal állhattak a dobogó felső fokára: először a Közép-Magyarország Területi Bajnokságon, majd május 8-án a IV. Sundance Kupán, Jánoshalmán, ahol Ifjúsági kategóriában az első helyen, felnőtt kategóriában a szintén előkelő harmadik helyen végeztek. A sikerek tovább folytatódtak, a versenyek népes mezőnye sem jelentett akadályt a tehetséges és szorgalmas sportolók számára.

Kisteleken május 15-én U21 standard és latin Magyar Bajnokság Ifjúsági C osztályban a 4. helyet, Felnőttben a 2. helyet szerezték meg. Csömörön is versenyeztek május 29-én a DanceNet Kupán: Ifjúsági kategóriában a dobogó 3., Felnőtt kategóriában a dobogó 2. fokán foglaltak helyet, majd június 5-én ugyanezeket a versenyeredményeket hozták a Bocskai Kupán, Hajdúnánáson. A szezon méltó zárásaként, a Lászlóvill Kupán június 19-én Székesfehérváron szintén Ifjúsági C osztályban, latin táncban 12 pár közül ők nyerték el a 2. helyet, Felnőttben pedig 22 pár közül nekik ítélték a bírák a legjobbnak járó 1. helyezést. A szép eredményekkel az élmezőnyben foglal helyet a páros, első helyüket a továbbiakban is szeretnék megtartani.

A versenyzők és két edzőjük: Dominik mellett Szatmári Orsolyát, Mira mellett Horváth Kristófot láthatjuk

Nyáron sem lesz megállás, előreláthatólag a következő megmérettetés augusztus közepén vár Dominikra és Mirára: Marcaliban kétnapos versenyen mérhetik össze tudásukat a mezőny többi tagjával. Így az edzések ugyanúgy folytatódnak, emellett júliusban Szentgotthárdra, augusztusban Budapestre utaznak a fiatal sportolók, ahol edzőtáborokban vesznek részt.

Kérdésünkre Dominik elmondta, hogy elégedett az eredményeivel, hiszen a dobogó első fokára került, ugyanakkor fő célja megnyerni az országos versenyt, amit novemberben fognak megszervezni Budapesten. Párjával együtt a jelenlegi C osztályból szeretne felkerülni a B osztályba, mert az már úgynevezett magas osztályt jelentene.

A motivált fiatalembernek a tánctábor egyben kikapcsolódást, feltöltődést is nyújt, ezért másfajta pihenésben nem gondolkodik, sőt, egyéb kihívásban, mint a diákmunka, szívesen kipróbálná magát.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply