Mindig csodálattal tekintünk azokra a személyekre, akik szinte emberfeletti teljesítményekre képesek. Szűkebb hazánkban egyre több ismerős, barát teljesítménye vált ki elismerést nemcsak közvetlen környezetünkben. Kóger Jutka és Szalai József gyaloglásai messze földön ismertek. Legutóbb éppen a Mária Utat, a Közép-Európa területén haladó zarándokutat teljesítették, amely a Kárpát-medence Mária kegyhelyeit köti össze. Most Jutka osztotta meg élményeit velünk.
– Mikor határoztad el, hogy teljesíted a közel ezer kilométeres távot?
– Akkor született meg bennem a döntés, hogy el kell indulnom a Mária Úton, amikor kedves túratársam, Szalai Józsi tavaly hazatért róla, tele élményekkel. Először csak a kíváncsiság hajtott. Hogyan lehet lelkileg és szellemileg is felkészülni arra, hogy majd Csíksomlyóban átérezhessem én is azt, amiért minden évben ezrek látogatnak el? Tudtam, hogy fizikailag meg tudom csinálni, tehát nem testi erőpróbának fogtam fel. Aztán ősszel már más értelmet kapott az utam. Megszülettek a kis koraszülött iker unokáim. Kisebbik fiamék elvesztették a babájukat, de az indulásunk előtt a menyem ismét várandós lett. Így aztán azzal a kéréssel indultam a Szűzanyához, hogy segítsen a családomon, továbbá, hogy szeretteim maradjanak még sokáig velünk.
– Bizony egyedül nehéz lett volna ezt a terhet magaddal cipelni. Hogyan lehet egy ilyen csoportnak a tagja lenni?
– Az út országos szervezésű volt. Hazánk egész területéről érkeztek a résztvevők. Három csapat indult, háromféle útvonalon. A miénk a Turul nevet viselte. Ez egy zártabb közösséget alkotott. A tagok többsége már teljesítette régebben a Mária Utat és olyanokkal egészültek ki, akik hosszabb távokat sikeresen legyalogoltak eddig. Szalai Józsi ajánlásával – akinek nagyon sokat köszönhetek – kerültem az öt férfi és két nő alkotta társaságba.
– Mennyi ideig gyalogolt a kis csapat?
– Budapestről, a Ferenciek teréről indultunk április 10-én. Negyvenegy nap alatt érkeztünk meg. Többször is csatlakoztak hozzánk. Volt, aki csak a faluja széléig, volt, aki egy-két napig, vagy egy hétig jött velünk. A szállásaink előre meg voltak beszélve, így a napi távolságok attól függtek, hova kellett aznap eljutnunk. Több mint 950 kilométer gyaloglás után értünk Csíksomlyóra, a búcsú előtti napon. Szerencsénk volt, mert jóformán senki sem volt a templomban, így nyugodtan bevihettük a keresztünket és a zászlónkat a falvakban felkötött sok szalaggal együtt a Szűzanyához áldásra.
– Valóban életre szóló élményt adott a Csíksomlyói búcsú?
– Igen. Itt már együtt volt a három csapat. Gyergyóalfalu keresztaljával vonultunk fel a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó közti nyeregbe. A településnek, a Tolvajos-tetői ütközet óta kitüntetett szerepe van. Ők vonulhatnak be elsőként a szentmisére, mert 1567-ben a helyi István pap mozgósította Csík és Gyergyó népét János Zsigmond seregei ellen. A győztes csata óta tartják meg a Csiksomlyói búcsút. Közvetlen a Hármashalom oltár előtt volt a helyünk. Elsőként értünk oda, így láthattuk, ahogy gyülekeznek az emberek. Sorba jöttek be a keresztalják, a zarándokvonatok népei és egyszer csak megtelt a nyereg. Hihetetlen embertömeg. A pünkösdi búcsú szónoka Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a czestochowai pálos kolostor házfőnöke volt, aki magyarul celebrálta a misét. Jó volt hallani okos, érthető, emberséges szavait. A szertartás végén az eső sem tudta feloszlatni az embertömeget, csak úgy zengett a nyereg a Himnuszok éneklésétől. Mint egy hatalmas színes virágcsokor, olyan volt a táj. Lenyűgöző látványban volt részünk.
– Mi volt a legnagyobb élményed az ünnepi szentmisét leszámítva a nagy úton?
– A búcsú másnapján hazakísértük a csángókat Gyimesbükkbe. Nekem ez az út volt a legnagyobb élményem. Ahogy elbúcsúztattuk az útba eső falvak hazatért zarándokait, ahogy a csengettyűszóra csatlakoztak Gyimesbükk lakói a zarándokokhoz és virágszirmokon lépdelve együtt mentünk az egész falu népével az ünnepi szentmisére az felejthetetlen volt.
Úgy, ahogy a sok kedves, szeretetreméltó ember, akik vendégül láttak bennünket, akikkel beszélgettünk. Találkoztunk katolikus, görög katolikus, református, ortodox vallású emberekkel, akik mind egyformán a szeretetüket fejezték ki. Az út is ezt adta nekem, s ezt adnám tovább. Az őszinte érdeklődést a másik ember iránt, mindegy milyen vallású vagy nemzetiségű.
A zarándoklat alatt nehézséggel nem is találkoztunk. Az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket. Hosszú idő kell, amíg elrendezem magamban az úton tapasztaltakat. Jó lesz visszanézni a sok képet, amit készítettem. Remélem időnként a társakkal is találkozunk majd.
Ahogy egyre több kilométer van a lábában, úgy újabb és újabb terveket sző Jutka. Jövőre egy másik dédelgetett álmát szeretné valóra váltani. Az északi utat tervezi a spanyolországi Caminon, amit szintén Szalai Józsival szeretne megtenni.
Cs.Bosits Évi
Leave a Reply