Megalakult az új képviselő-testület 

Fotó: Futó
Az ünnepélyes eskütétellel megalakult a képviselő-testület október 24-én. Megalakultak a bizottságok is. Minden napirendi pontban egyhangú döntés született. Változás a korábbi ciklushoz képest, hogy alakult Népjóléti Bizottság, és két alpolgármestert választottak.
Az ellenzék nevében Rieder András gratulált a polgármesternek, alpolgármestereknek és ígérte, hogy konstruktív ellenzékként kívánnak a ciklus öt éve alatt politizálni.
Az ülésen részt vett Dobó Zoltán, Tapolca város polgármestere, Fenyvesi Zoltán és Rig Lajos országgyűlési képviselő is.
Az ülés kezdetén dr. Várhelyi Attila, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette az október 13-ai önkormányzati választás menetét, megköszönte dr. Jáger László címzetes főjegyző és Szőke Melinda irodavezető segítségét, a jelölő szervezeteknek és jelölteknek azt, hogy vállalták az indulást. Ajkán 2 polgármesterjelöltet, 35 képviselőjelöltet és 3 kompenzációs listát vettek nyilvántartásba.
A képviselő-testület tagjai: Schwartz Béla polgármester, az egyéni választókörzetben a Közösen Ajkáért Egyesület színeiben indult Bujtor Balázs, dr. Horváth József, Dorner László, Gerencsér Hilda, Johanidesz Sándor, Pad Ferenc, Pék Attila, Ráczné Németh Csilla, a Fidesz-KDNP jelöltjei közül Puskás Károly és Rieder András jutott mandátumhoz, a kompenzációs listán Baráth Gábor, dr. Balikó Gergely Péter, Fülöp Zoltán Lajos és Pákai Péter jutott a képviselő-testületbe.
Az eskütételt követően Schwartz Béla elmondta, hogy a választáson vannak győztesek és vesztesek, de az embereket ez csak néhány napig érdekli, azt követően az lesz a fontos, hogyan teljesít a képviselő-testület, milyen döntéseket hoz, hogy fejlődik-e a város.
– Nekünk ezt kell szem előtt tartani, nem a külön frakciókra figyel a város, hanem a teljesítményre. A testületet két nagy frakció alkotja, fogjunk össze az előttünk álló feladatok megvalósítására, tegyük félre a kampányban volt nézeteltéréseket, itt ez már nem számít. A választópolgárok valamennyiünket eredményeink alapján fognak megítélni. Kérjük az országgyűlési képviselők és a városlakók segítségét – fogalmazott a polgármester.
Az 5 éves ciklus kimagasló feladatairól szólva a városvezető elmondta, be szeretnék fejezni a magasbeépítésű házak felújításának programját, több, mint 6000 lakás megújult, már alig több, mint 1000 van hátra. A városközpont átalakítása is elkezdődött, a nem önkormányzati tulajdonban levő épületek tulajdonosai 25 százalék támogatást kaptak a felújításhoz. Be kell fejezni a sétáló utca,  az Alkotmány utca környezetét, a vasútállomás megújítását. Elkezdődött a Torna-patak medrének átépítése, a munkálatokat az árvízvédelem is indokolja. Már elkezdődött a csapadékvíz elvezetésének megoldása, a tósoki  és a padragiban városrészben is, a Táncsics utcában. A fiatalok érdekeit is szem előtt tartják, ezért ifjúsági tanácsnokot választottak Polt Balázs személyében, aki képes lesz arra, hogy a korosztályt mozgósítsa. A város intézkedéssorozatot dolgozott ki a korosztály érdekében.
A polgármester szólt az erőművel kapcsolatos tervezett lépésekről is. Elmondta, a város már 2016-ban és 2017-ben is tett lépéseket az erőmű ellen, amikor komoly pernyehullás volt a városban, de az akkori tulajdonosoknál ez nem vezetett eredményre. A tulajdonosváltástól azt remélték, hogy megoldódik a por, a pernye és koromhullás. Másfél évig vártak, hogy megoldódjon, de nem lett eredmény. Másfél évig a Veolia vezetése előkészítéssel volt elfoglalva.
– Október elsején leállították a 10-es kazánt, azt hittük, javul a helyzet, de inkább romlott és e mellett nem tudunk szó nélkül elmenni, ezért lépéssorozat végrehajtásába kezdünk – fogalmazta meg  a polgármester. – Az első lépésre a napokban sor kerül, elküldjük az első levelet, amelyben a vezérigazgatót beszámoltatjuk a kialakult helyzetről. Ne taktikázzon, ne okoskodjon, ne variáljon, számoljon be a tényekről és mutassa be a várható eredményeket. Nem tűrjük tovább, hogy Ajka város levegőjét ilyen mértékben szennyezzék, és egyéb intézkedések és lehetőségek mögé bújjanak. Megérdemeljük ennyi szenvedés után, hogy Ajka lakossága tiszta levegőt szívhasson és élvezhesse. Ugyanebbe a témakörbe tartozik más cégek  környezetszennyező tevékenysége is, amelyekkel szintén nem vagyunk megelégedve. Tudni kell, hogy az önkormányzatnak erre kevés eszköz áll rendelkezésére, a kormánynak viszont vannak eszközei. A kormány saját hatáskörben központosította a lehetőségeket. Az önkormányzatnak közvetlen döntési lehetőségei a környezetszennyezés megállítására nincsenek. A kormány a környezetvédelmi hatóságokat szétverte, az erőmű környezetszennyezési   ügye a Veszprémi Járási Hivatal hatáskörébe tartozik. Nevetségesnek tartom. Nincsenek hatásköreink, ennek ellenére képesek vagyunk olyan lépéseket tenni, amilyenek a városban még nem voltak. Kérem az önkormányzati és országgyűlési képviselők segítségét,  a lakosság megértését. Ha eljön az idő szólunk, most éppen mit kell tenni. Mindenkitől kérem az odaadását, lelkiismeretét, legjobb tudását, ez még akkor is fontos, ha bizonyos különbségek megmaradnak a testületet alakító pártok között. Az eredmény mindenkit minősít, az elől nem tud senki elbújni. Ha jó lesz az eredmény akkor élvezhetjük, ha nem lesz jó, akkor megítélnek bennünket más szerint – jelezte Schwartz Béla.
A polgármesteri beszédet a bizottságok tagjainak megválasztása követte. A Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Pákai Péter, tanácsnoka Pad Ferenc, képviselő tagjai Pék Attila, Puskás Károly, Baráth Gábor, Fülöp Zoltán. Az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke Bujtor Balázs, ifjúsági tanácsnoka Balikó Gergely, képviselő tagjai Johanidesz Sándor, Pákai Péter, Fülöp Zoltán, Baráth Gábor.
A Humán és Ügyrendi Bizottság elnöke Ráczné Németh Csilla, civil kapcsolatok tanácsnoka Gerencsér Hilda, oktatási tanácsnoka Rieder András, képviselő tagjai Pék Attila, Johanidesz Sándor, Balikó Gergely. A Pénzügyi Bizottság elnöke Fülöp Zoltán, pénzügyi tanácsnoka Pék Attila, képviselő tagjai Pad Ferenc, Bujtor Balázs, Ráczné Németh Csilla, Rieder András. Új bizottság is elkezdi működését, a Népjóléti Bizottság, amelynek elnöke Johanidesz Sándor,  szociális tanácsnoka Baráth Gábor.
Változás még, hogy a mostani ciklusban két alpolgármestert választott a képviselő-testület. A titkos szavazáson egyhangú szavazattal dr. Horváth Józsefet ismét főállású alpolgármesterré választották, a társadalmi megbízatású alpolgármester Dorner László lett.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply