A sportcsarnok felújításának első üteme holnap, azaz május 17-én kezdődik.
A bruttó 300 millió forintos beruházás során az 1985-ben épített csarnok csaknem 1000 négyzetméteres pálya felületének csiszolása, újralakkozása, festése készül el, a nézőtéren a székeket modernebbre cserélik, a lelátókat lefestik.
Az épületen 15 évvel ezelőtt végeztek egy jelentősebb felújítást.
Geri Gyulától, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy két éve adott be a város egy pályázatot a Magyar Kézilabda Szövetséghez. A beruházást az önkormányzat és a szövetség közösen végzi a városban működő vállalkozások által felajánlott társasági adó igénybevételével. Az ügyvezető hozzátette, a sportolók és nézők biztonságának növelése érdekében a baj esetén a menekülésre szolgáló nyílászárók számát megduplázzák, azokat tűzbiztos pánikzáras rendszerrel látják el, az épület két végén a kopolit üveget hőszigeteltre cserélik, kiépítenek egy korszerű hűtő-fűtő rendszert.
A nézőtér előtti járófelület sportpadlót kap, a szertárt elbontják, helyette szekrényszertárt helyeznek el. A tető vászonborítását és annak tartórendszerét szintén korszerűbbre cserélik.
Mindezek elvégzésére 300 nap áll a kivitelező rendelkezésére, azonban a Sportváros ígéretet kapott arra, hogy december végéig befejezik azt, hogy januártól már zavartalanul folyhassanak az edzések és a mérkőzések.
Az év hátralevő hónapjaiban át kellett szervezi a sportélet egy részét. A férfi kézilabda csapat várhatóan az NB1/B csoportban folytatja, így ez komoly kihívás. A röplabda edzéseknek és mérkőzéseknek a kosárlabda csarnok ad otthont. A kézilabdázók a Fekete-Vörösmarty iskolában kaptak helyet.
A kiemelt NB2 és NB1/B csapatnak a közeli városokban keresnek helyet a munkálatok idejére.
A második ütemre, az öltöző épületének teljes felújítására, amely 210 millió forintba kerülne, szintén pályáztak a szövetséghez. A harmadik ütem az épület teljes külső festése. Ha minden pályázat nyer, 2023. december végéig a teljes épület megújul.
Leave a Reply