Megújul a Torna patak medre a Tornaparti városrészben

Megújul a Torna patak medre, ezzel együtt megszépül annak környezete, valamint változik a közlekedési rend, jelentette be a fórumon szeptember elején Pad Ferenc, a 6-os számú választókörzet önkormányzati képviselője, valamint a Közösen Ajkáért Egyesület képviselő-jelöltje.
A patak az elmúlt évek hirtelen jött nagy esőzéseikor többször kiöntött, ugyanis az Alkotmány utcai körforgalomtól a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központig terjedő szakaszon még a régi patakmeder van, amelyet több évtizeddel ezelőtt még az akkori időjárási viszonyokra építettek. A rendőrség előtt körforgalom is szerepel a tervek között.
Ajka fő közlekedési útjának egy szakasza  is a 6-os választókerületben, a Tornaparti városrészben van, a forgalomszámlálás szerint napi 100 kamion halad át ott. Az önkormányzat szeretné a területet ettől mentesíteni, ezért hozzálátott a kis belső elkerülő út építéséhez, amelynek első szakasza már elkészült a Nomádiától a Poppe+Potthoff mögött .
A Zenit előtt már üzembe helyezték a forgalomirányító lámpát, amely növeli a közlekedők biztonságát.
A képviselő elmondta, hogy az elmúlt öt évben, megválasztása óta sokat fejlődött a 6-os számú választókerület. Képviselősége kezdetén adták át a felújított Fürst Sándor utcát, majd a Bródy, a Munkácsy, a Zöldfa utcát,  megújul a Bem és a Zrínyi utca, a Juhász Gyula utcai beruházás pedig hamarosan kezdődik.
A Zrínyi és Vörösmarty utcai csapadékvíz-elvezető árkot is felújították, azóta a legnagyobb csapadékot is elvezeti. Az átfolyókat és kifolyókat folyamatosan tisztítják. A magas beépítésű házak is sorra újulnak meg.
Pad Ferenc hangsúlyozta, hogy ha az október 13-ai választáson bizalmat kap, a beruházások folytatódnak, kérte szavazzanak rá, és Schwartz Bélára.
Schwartz Béla polgármester köszöntőjében kijelentette, hogy nagyon jó a Tornaparti elnevezés. A beruházásról hangsúlyozta, hogy nem elképzelésekben létezik, hanem konkrét műszaki terveket készítettek. A patakmeder az 1960-as években készült, azóta a klímaváltozás miatt átalakult az időjárás, a hatalmas esőzések után a vizet már nem tudja elvezetni. Ajka városa a térségben élőket és dolgozókat nem akarja kitenni a nagy esőzések következményeinek, ezért az átépítés mellett döntött. A polgármester hozzátette, hogy a kormány nem írta alá a klímaegyezményt. A klímaváltozás hatását mi itt Ajkán is érezzük, például a nagy esőzések után a Sparnál. A patakmeder átépítése évtizedekig meghatározza a belváros arculatát. Az árok mélyebb és szélesebb lesz, rézsűs burkolatot kap.
A teljes bekerülési költség több mint 1 milliárd forint, ezért a munkálatokat szakaszokra osztják. Épülnek gyalogos hidak, a rendőrségi körforgalomnál az egyik kijárat a hotel mögötti területre visz be. A távfűtési vezetékek kiváltása szeptember közepén elkezdődik. A polgármester elmondta, hogy a körforgalom elkészülte után 52 új parkolót is kialakítanak, a Bródy utcában is javítják a parkolási helyzetet, átépítik a Hild parkot, megújul az Alkotmány utca.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply