Modern Ajka- Újrahasznosított divat és közösségépítés

Négy városrész együttműködésével jött létre az a divatbemutató, amely az újrahasznosíthatóság és a fenntarthatóság témái köré szerveződött. A március másodikán délután, a Modern Ajka programsorozat keretében, a padragkúti művelődési házban tartott programra ellátogatott Dorner László alpolgármester és Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő, valamint Karnics Miklós önkormányzati megbízott.

A különleges rendezvény telt házat vonzott, volt, akinek ülőhely sem jutott. A délutánra mind a kilenc városrészből érkeztek érdeklődők, hogy ötleteket gyűjtsenek, tanuljanak, és nem utolsó sorban ismerkedjenek, jól érezzék magukat.

A színpadon több, mint nyolcvanan mutatták be a fenntarthatóság ihlette ötleteket jeleneteket, színdarabokat, érdekes, élvezhető formában. A csoportok három hónapig készültek.

Paksa Jenőnétől megtudtuk, hogy a csékúti és padragi csapat, együtt mutatta be a műsorát, amelyet Bíróné Bognár Ágnes rendezett és állított színpadra. A farmer öltözet, csuhé baba, lábtörlő, táska újrahasznosítás szerepelt a műsorban, de volt PET-palackból, újságpapírból, cukorkás zacskóból készített ruha is. A padragi koordinátor Galambos Béláné.

Csikólegelőről 20 szereplő lépett színpadra, de 30 ember dolgozott a műsoron. Minden generáció részt vett benne, vitték az ötleteket, amelyeket beépítettek a közös programba. Pethő Anita, a csikólegelőiek vezetője elmondta, szép élmény volt mindannyiuk számára. A felkészüléssel és szerepléssel járó feladatok még jobban összekovácsolták a generációkat.

Köszöntő beszédében Rejtőné Csizmadia Márta tósokberéndi koordinátor, egy filmből idézve megfogalmazta, hogy bármennyire is törekedni kell az egyéni nagyszerűségre, és törekedni kell rá, mert magától nem hullik az ölünkbe, azt se feledjük, hogy egyetlen egyén sem erősebb a közösségnél.

– A köztetek lévő kötelék erősebbé tesz titeket, mint amilyenek külön vagytok!

Hozzátette, hogy mind a négy helyszínen nagyon lelkes koordinátorok, és csapattagok voltak, hamar megtalálták egymással a közös hangot. Élvezték a közös munkát, a megannyi megbeszélést, próbát, ruhapróbát, főpróbát, amelyet közös alkotás előzött meg.

A Modern Ajka, bár vetélkedő, de mégis inkább közösségformáló ereje van. A fenntartható divatbemutató ötlete a csékúti csapattól ered, akik a programsorozatban együttműködő városrészüket, Tósokberéndet is bevonták. A padragiak is meghívták a saját párjukat, Csikólegelőt.

A felkészülés kezdetén kisorsolták az évszakokat. A padragiak mutatták be a tavaszi, a csékútiak a nyári, a tósokberéndiek az őszi, a csikólegelőiek a téli divatot.

A szüreti bálozó hölgyekre senki sem mondhatja, hogy minden boltban kapható szerelésben jelentek volna meg. Ruházatuk egyedi volt, olcsó, teli ötlettel és jó sok munkaórába került a létrehozása. Egyikük ruhája chipszes és gumicukros zacskókból, felsője színes gemkapcsokból készült. Fülbevalója kupakokból, táskája cd-lemezekből, gyerekkori gyöngyeivel díszítve. Cipőjét édesapja régi puzzle-jével rakták ki, karkötőjét sörös és üdítős nyitófülekből rakták össze.

Egy másik bálozó szoknyája drapéria, felsője nyakkendő volt. A harmadik hölgy nyaklánca egy használt számítógép egérből készült, a billentyűzetből pedig Tósokberénd nevét rakták ki. Bemutattak foglalkozásokra jellemző egykori és mostani egyenruhákat is. Előkerült egy több évtizedes iskolaköpeny, készült az iskolába induló kislánynak nyaklánc, a nagypapa nyakkendőjéből, szoknya, a kovid idején használt arcmaszkokból, felső, a nagyi régi függönyéből. Ezeken kívül a bemutató résztvevői láthattak kötényruhát, overált és esőköpenyt is. Az elektromos hulladéknak sem biztos, hogy a szelektív gyűjtőben a helye: kiválóan lehet velük báli ruhát díszíteni.

Bíróné Bognár Ágnes, aki a délutánon konferált, valamint a padragi és csékúti előadás forgatókönyvét írta, a darabot rendezte, kérdésünkre elmondta, hogy a szereplők ötletekkel segítették a munkáját, a próbákon ő is adott némi szabadságot nekik. A próbák jó hangulatban zajlottak, a résztvevők közelebb kerültek egymáshoz. Ágnes, akinek bábszínház múltja is van, az Ajka60 vetélkedősorozatban is rendezett egy, Csékút múltját mutatták be, és harmadik helyen végeztek.

A zárókép az idősebb nők otthoni retro viseletének örök darabja, az otthonka volt. A csikólegelőiek mindhárom csapatot egy újrahasznosított anyagból Kun Gyula ötlete alapján készült barátság kapuval, és minden szereplőt egy Stirling Gréta által készített 3d nyomtatású bevásárlókocsi érmével ajándékoztak meg.

A műsor utáni vendéglátáson és beszélgetésen a résztvevők megfogalmazták azt az igényüket, hogy kapcsolatban maradnak, meghívják a többieket jövőbeli rendezvényeikre.

(ta)

Fotó: Gyarmati

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply