Mókusok biliárdoztak a legjobban

Sok éves kihagyás után 2016 októberében újraindult a biliárdbajnokság városunkban, ahogy arról korábban már többször beszámoltunk. Negyven játékos, négy csapatban 12-12 héten keresztül küzdött az őszi és a tavaszi fordulóban ugyanazért a célért. A győzelemért. A férfiak között egy női versenyző, Kiss Anita is vállalta a kihívást.

Az Ajka Városi Biliárdbajnokságban (AVB) szombatonként mérték össze tudásukat két vendéglátóipari egységben, Ajkán és Tósokon a csapatok. A már megszokott kézből játék szabályai szerint játszottak, aminek értelmében meccsenként és csapatonként hat egyéni és egy páros partit folytattak le a versenyzők hétről hétre. Egy játékos egy adott napon maximum két játszmában szerepelhetett, azaz legfeljebb két egyéni, vagy egy egyéni és egy páros mérkőzésen vehetett részt. Így csapatonként minimum négy játékos mérkőzött meccsenként. Egy meccshez két nyert játszma kellett. Nevezési díj nem volt, a pályát és a harapnivalót (többnyire lilahagymás zsíros kenyeret) a vendéglátóhelyek és a szurkolók állták a résztvevőknek.

A bajnokságot négytagú vezetőség irányította Heffler Zoltán iránymutatásai alapján, akik a játékvezetők segítségével felügyelték a meccseket és a csapatvezetők javaslatainak figyelembevételével gondozták a szabályzatot. Legeredményesebbnek a Mókus 1. csapata bizonyult a fordulók végére tizennyolc győzelemmel. Második helyen a Mókus 2. számú kollektívája végzett tizenhárom nyertes játszmával. Harmadik a Bisztró 1. csapata lett, míg a negyedik helyen a Bisztró 2. tagjai zárták a sort. A győztes formációnak Bándli Béla vezérszurkoló ajánlott fel egy művészien díszített első világháborús vándorkupát az oklevelek mellé. Egyéniben Vers József, Gyenese Csaba és Domnai László hagyta maga mögött a mezőnyt. Vers József Nardai Attila játékos jóvoltából szintén vándorkupával gazdagodott.

Oklevél és vándorkupa járt a győzteseknek

Heffler Zoltántól megtudtuk, hogy a vándorserlegek talapzatán a nyertesek nevét feltüntetik. A kupák játékidényben a bajnokság bázishelyén (a Bisztróban) tekinthetők meg. Köztes időben (a tavaszi és őszi forduló között) pedig a nyertes csapat/ versenyző játékhelyén állítják ki őket.

A 2016/2017-es versenyév zárását és a városi bajnokság eredményhirdetését egyéni rapid versennyel egybekötve tartották meg, a villámversenyen csak az aktív játékosok szerepelhettek. A meccseken egyenes kiesésben egy partival játszottak, ahol a Vers József, Rocky, Molnár József sorrend született.

Előreláthatólag szeptember végén indul az Ajka Városi Biliárdbajnokság 2017/2018-as versenyidőszaka. A szervezők okkultak a hosszúra nyúlt meccsekből, így az új játékévben mérkőzésenként hat egyéni és egy páros helyett csak négy egyéni és egy páros meccset játszanak az indulók. A csapatok és a játékosok jelentkezését a nevezési lap kitöltésével a Bisztróba várják július 30-ig csakúgy, mint a szabályzat módosítására az írásban tett javaslatokat.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply