Nagyberuházások költségvetése

Nyolc igen és öt tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület a város 2022. évi költségvetését. A február 14-én tartott ülésen elhangzott, az idei a város egészét érintő nagyberuházások éve lesz, de a városrészek is számíthatnak fejlesztésre, az országban egyedülálló panelprogram is folytatódik. 

Az előterjesztéshez érkező kérdések között Rieder András, a Fidesz frakcióvezetője arról érdeklődött, hogy jelentős összegű, 1,7 milliárd forintos ingatlan értékesítés van betervezve, ami a Padragkút városrészben található egykori általános iskola, valamint a csingeri, jelenleg is működő Bercsényi középiskola ingatlanjait jelenti. Mi lesz, ha az értékesítés nem valósul meg? Puskás Károly, a Fidesz frakció tagja, Padragkút városrész képviselője kérdése néhány millió forintos tételekre, a csapadékvíz elvezetésére és a buszvárók felújítására, valamint a bányakert 13 millió forintos beruházására irányult.

Padragkút is gondokkal küzd

Schwartz Béla polgármester kérte, hogy a testületi ülésen ne vesszenek bele a részletkérdésekbe, arra ott vannak a bizottsági ülések. Puskás Károly azt válaszolta, hogy a bizottsági ülésen Pákai Péter sürgette, hogy haladjanak, mert hamarosan kezdődik a másik ülés. Pákai Péter ezt azzal cáfolta, ő egy, a napirendi ponthoz nem tartozó, az ülés témakörét a tárgyhoz nem tartozó irányba elvivő kérdésre adta ezt a választ.

Schwartz Béla Rieder András kérdésére elmondta, hogy a város sajnálja, hogy a padragi iskolában jelenleg nincs oktatás, a tankerület nem tudja azt biztosítani és az épület üresen áll. A város felvette a kapcsolatot több egyházzal az oktatás újraindítása céljából, de egyedül a Hit gyülekezete nem zárkózott el. A Bercsényi középiskolában ma 100-120 diák tanul, abban az épületben, ahol egykor 800 tanuló is elfért. A gyülekezet levinné az oktatást Padragkútra, de a város ragaszkodik ahhoz, hogy az általános iskolai oktatást is állítsák vissza.

A csingeri iskolaépületet esetleg megvásárolnák, de több szakember véleménye szerint az turisztikai célra is alkalmas volna. A polgármester hangsúlyozta, ezek még csak tervek.

A Főnix ipari park, amelynek jelenleg 20 százalékban tulajdonosa a város, a többi területet is meg kívánja vásárolni. Még kérdéses, hogy mennyi lesz a vételár és mennyi idő alatt kell azt kifizetni.

Rieder András hozzátette, hogy a költségvetésben jó, hogy a nagy projektekhez a saját erőt biztosítja, valamint a civil szervezeteknek is tervezett be támogatást, amelyről reméli, hogy a kifizetés realizálódik. Öröm, hogy a költségvetésben a Tálas és Gergőföldi utcák fejlesztése is szerepel.

Schwartz Béla kijelentette, hogy a nagyobb horderejű beruházásokat tartalmazza az idei költségvetés, bár a gazdaság teljesítménye stagnál. A kiadások tervezésekor a bevételi oldal a döntő. A tervezett fejlesztések túlmutatnak az egyes körzeteken. A Feketegyemánt út második szakaszának a megvalósítása 150 millió forintba kerül, amely nem csupán Csingervölgy lakóinak az érdekeit szolgálja.

A Táncsics utca és környéke, a Lakos János és Klapka utca fejlesztése több, mint 200 millió forintos tétel. Ez Fülöp Zoltán körzete volt. Akkoriban a Téglagyári út újult meg, ahol jelenleg Ráczné Németh Csilla a választókörzeti képviselő.

Világbajnok önkormányzat?

Ha volna ilyen kategória, a város a magas beépítésű házak felújításának a támogatásában pályázhatna a világbajnok címre, ugyanis a 7200 házból már több, mint 6 ezer megújult úgy, hogy az önkormányzat 50 százalékos támogatást biztosít. Az idén csak erre közel 400 millió forintot terveznek, és csak a sávház ebből 140 millióba kerül.

A következő évben az egyes körzetekre nagyobb figyelmet fordítanak, de most be kell fejezni a nagyobb beruházásokat.

Fülöp Zoltán hozzászólásában elmondta, hogy örülnek a beruházásoknak, de az emberek türelme fogy, és a képviselőknek teszik fel a kérdéseket. Szükség volna részletes egyeztetésre.

Schwartz Béla válaszában kijelentette, a demokrácia lényege az egyeztetés, de végül dönteni kell. Nem a testületi ülés az egyetlen fórum erre, ha a képviselő érdeklődik, keresse meg az irodavezetőt, aki tájékoztatja őt. Más képviselőknél ez már működik.

A főösszeg növekedésnek indult

Pákai Péter képviselő ismertette a költségvetés főbb számait. A kiadás főösszege 10,467 milliárd forint, amely 1 milliárd forinttal több, mint a tavalyi. A működési kiadás 4,5 milliárd, a felhalmozási 3,2 milliárd. A képviselő hozzátette, hogy a támogatásoktól csaknem teljesen el van zárva a város, máshol 5-10 szer ennyit kaptak. A legfontosabb bevételi forrás a 3,3 milliárdos saját adóbevétel. A beruházásra tervezett összeg emelkedett, a felújításé kis mértékben csökkent.

A jelentős beruházások a Torna patak medrének a rekonstrukciója, a Városliget, a Kriptonház felújítása, a tárolóparkolók kiépítése. A képviselő hozzátette: bízzunk abban, hogy egy kormányváltás esetén több támogatásban részesül a város.

A polgármester arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a Fekete-Vörösmarty iskola felújítására a kért támogatás még nem érkezett meg. Elmondta, hogy Navracsics Tibor kormánybiztos felfogása alapvetően más, mint a jelenlegi országgyűlési képviselőé. Ennek örülni kell, mivel a kormánybiztos sokat segített a városnak az utóbbi néhány hónapban. A polgármester bízik abban, hogy ez a jövőben természetes lesz.

A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a költségvetés megalkotásában.

Az ülés után újságírói kérdésre válaszolva Pákai Péter kijelentette, hogy a város 2010 óta a kormány által büntetett települések köze tartozik. Amíg a kormánypárti Pápa 20 milliárd forint támogatásban részesült, Ajkának 1 milliárd jutott, ami méltánytalan a lakosainkkal szemben. Hamarosan választások lesznek, reményeik szerint változik a kormány összetétele, így segítséget kapnak majd a költségvetésben szereplő célok megvalósításában.

Fülöp Zoltán megfogalmazta, hogy a Fidesz frakció azért tartózkodott szavazáskor, mert vannak a költségvetésnek számukra elfogadható és nem támogatható elemei. Elmondta, hogy az elfogadás előtt szükségesnek tartanák a minden részletre kiterjedő egyeztetést.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply