Nem az eredmény a lényeg, hanem a fairplay (videónkkal)

Célunk, hogy jó embereket neveljünk, akikből jó sportolók születhetnek – hangsúlyozta Becze Zoltán vezetőedző hétvégén, az utolsó hazai rendezésű U10-es jégkorongtornán, ahol az Ajkai Óriások két csapata három vendég együttessel mérkőzött. A jeget nemcsak a pályán zajló küzdelem, de az enyhe időjárás is megviselte.

Közös kép az ellenfél csapatokkal

A meccsekre sok szülő és barát volt kíváncsi, az Óriások ugyanis a Veszprémi Jéglovagokkal, a fehérvári Ocskay Akadémia növendékeivel és a szombathelyi Pingvinekkel vívtak ádáz harcot a korongért és a találatokért.

Az edző lapunk kérdésére elmondta, hogy az edzések mellett nagy szükség van mérkőzések és többcsapatos bajnokságok levezénylésére is, ugyanis ez hozza meg a fejlődés lehetőségét. Becze Zoltán szerint jó, ha nívósabb ellenfelekkel játszanak a gyerekek, amiből folyamatosan tudnak tanulni. Az U10-es korosztályban és a kisebbeknél még nem az eredményről szólnak a meccsek, hivatalosan ugyanis nem számolják a gólokat, ám motivációt jelent a fiataloknak, ha tudják, hogy „elméletben” mégiscsak többet ütöttek a hálóba, mint az ellenfelek. Az edző rámutatott, hogy a fairplay játék megszerettetése a legfőbb cél az ifjúsággal, amit utána nemcsak a pályán, hanem akár az életben is alkalmazni tudnak. A mostani tornán a próbálkozásokból és a lelkesedésből nem volt hiány.

– Fordulatos, gólokban és nagy védésekben gazdag találkozókat láthatott a nap során a közönség, oda-vissza támadásokkal. Adott volt a jó hangulat is, hiszen senki sem hagyta ki a szurkolás lehetőségét. Az összes csapat edzője büszke lehet szerintem a tanítványaira – fogalmazott Becze Zoltán a torna végén.

Megjegyezte, hogy a városba érkező vendégcsapatok és kísérőik is jól érezték magukat az óriások birodalmában, hiszen az ajkai játékosok családjai és a csapat szponzorai is kitettek magukért, hogy a találkozók minél gördülékenyebben mehessenek.

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply