Németül az életem

Scrabble, Tabu, Activity: mindannyian jól ismerjük ezeket a játékokat, csak nem biztos, hogy németül. Mi ezen az idegen nyelven próbálhattuk ki őket az Ajkai Bródy Imre Gimnáziumban április 4-én, egy kreatív tanóra keretei között, amikor is tízféle társas, dominó, kártya -és memóriajáték közül választhattuk ki magunknak a hozzánk leginkább közel állót.

Különösen sokszínűvé tette a programot, hogy a résztvevők több nyelvi csoportból kerültek ki, és így nem csak osztálytársainkkal dolgozhattunk együtt. A játék-bőrönd segítségével nem csak nyelvtant gyakorolhattunk és szókincset növelhettünk, hanem az országismeretünket is tesztelhettük, hasznos információkkal bővítve azt.

Április 21-én az előbbihez hasonlóan a német nyelvi munkaközösség szervezésében Grazba, Stájerország fővárosába, és Ausztria második legnépesebb településére juthattunk el. Elsőként a Graz melletti Thalba látogattunk, ami épp olyan lenyűgöző, mint minden hegyekkel körbezárt, apró osztrák település, csupán jóval nevesebb, ezt pedig az osztrákok büszkeségének tartott Arnold Schwarzeneggernek köszönheti, aki ezen a helyen látta meg a napvilágot, 1947 nyarán.

Az itt található Schwarzenegger Múzeumban emeletről emeletre követhettük végig a színész életének összes szakaszát, a fiatal, testépítő “Arnie-tól” kezdve, a Terminátor főszereplőén át Kalifornia kormányzójáig. Szabad bejárhatósága miatt a múzeum kötetlen szórakozást kínált, látványos elemeivel és egyedi, személyes hangulatával még azokat is képes lekötni, akik nem rajongói a Schwarzenegger-életműnek.

Ezek után Graz központja felé vettük az irányt, ami amellett, hogy Közép-Európa egyik legjobb állapotban megőrzött városmagjával bír, még az UNESCO Kulturális Világörökségének is a része. Mindezt sokoldalú városképével érdemelte ki, amiben éppúgy érvényesülnek a barokk és a reneszánsz építészet sajátosságai, mint a gótika, vagy a modernség jellegzetes vonásai. Mi erről az Óratorony árnyékában, a Schlossberg, avagy Várhegy tetején bizonyosodhattunk meg, ahová egy dolog miatt tényleg érdemes felmászni a kacskaringós csigalépcsőkön, az pedig a látvány.

Ezt követően a hadtudományé volt a főszerep, hiszen betekintést nyerhettünk az 1642 és ‘44 között felépült fegyvertárba, ami négy emeleten át tematikusan mutatja be letisztult,  fagerendás-fapadalós termeiben az egykori hadászat legfontosabb fegyvereit és kiegészítőit, a kicsi pisztolyoktól kezdve egészen a hatalmas ló-és lovaspáncélzatokig.

Végül az óriási parkkal rendelkező, pávák lakta Eggenberg kastélyt jártuk körbe, ami misztikus összefüggéseivel rögtön elnyerte a tetszésünket. Különösen nagy szerepet játszanak esztétikájában a mitológiai szimbólumok, a transzcendens világ és a számmisztika is: a négy égtájnak megfelelő számú saroktornya mellett 365 ablakkal rendelkezik, 24 szobáját –köztük- a méltán híres Tükörteremmel és a Bolygók termével- pedig 52 ablak világítja meg.

A négy állomásos program az érdekességek mellett kifejezetten nagy kihívást is jelentett, a két, helyenként igencsak hosszúra nyúló és részletező idegen nyelvű vezetés miatt. Ezt remek lehetőségként éltük meg, hiszen amellett, hogy olyan témákban művelődtünk, amelyekben máskor talán eszünkbe sem jutna, a német nyelvi tudásunkat is praktikus, innovatív módon bővíthettük.

KersnerMáté – Zéhmann Tamás 10.G

                                                                        Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply