Városunk sportéletére is nagy hatással van a kialakult járványhelyzet. A csapatsportokat érintik legjobban a korlátozások, a kosárlabda, jégkorong, röplabda, kézilabda szezonnak már hivatalosan is vége. Az egyéni sportágaknál kissé más a helyzet a felkészülés és versenyek terén is. Márton Eszter a magyar ökölvívás egyik nagy reménysége, akit a leállt versenyek sem zökkenthetnek ki remek formájából, hiszen edzőjével Horváth Tiborral, a Boxer SE vezetőjével továbbra is csak egy dolog lebeg a szemük előtt, Párizs. A tréner szívesen adott információt lapunknak.
Hogy halad a közös munka?
-Eszti folyamatosan edzésben van, minden nap küldök neki edzéstervet, ő pedig videóval igazolja az elvégzett munkát. A kesztyűzést is sikerült megoldani, a testvérével heti háromszor edzenek együtt az ökölvívó teremben, valamint a volt Bányászpálya konditermében, amiért hálásak vagyunk Geri Gyulának, a Sportváros Nonprofit Kft ügyvezetőjének, hisz a segítsége nélkül nem menne ennyire zökkenőmentesen a felkészülés.
A versenyszezont hogy írta át a vírus?
-Szinte az összes verseny elmaradt most, a legfontosabb Egerben lett volna a Bornemissza Gergely Emlékverseny, ahova a világ minden tájáról jöttek volna, Japántól az USA-ig.
Meddig tarthat el a jelenlegi helyzet?
-Senki nem tud sajnos semmit. Remélem, hogy a Junior EB-t már megrendezik augusztusban, de ez csak az én meglátásom.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség hogy viszonyul a veszélyhelyzethez?
-Online lehet ügyeket intézni és a közgyűlések is elmaradtak. Erdei Zsolttal, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Sportszakmai Társelnökével telefonon egyeztettem, azt mondta, hogy azok a versenyek amik elmaradtak a COVID-19 miatt, azt később megpróbálják bepótolni. Attól függ, hogy mikor oldják fel a korlátozásokat, utána mindenki kapna két hét felkészülési időt és indulhatna a szezon.
Eszter hogy viseli a változást?
-Gyorsan sikerült az átállás. Délelőtt távoktatás, délután edzés, este tanulás. Heti hatszor edz, vasárnap van pihenőnapja. Elképesztően motivált, hisz tudja, a cél 2024-ben Párizs.
Márton Eszter még csak 16 éves de már többszörös magyar bajnoknak mondhatja magát, valamint 2019-ben az Év Sportolója címet is elnyerte. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a 2024-es olimpiára kijelölt egy szűk hétfős keretet, melyben a fiatal ajkai sportoló is helyet kapott.
Balogh Dávid
Leave a Reply