Alakulása nyolcadik évfordulóját ünnepelte a Muci néni kuckója baba-mama klub. A klubot egy nyugalmazott óvónő, Csóka Nándorné hozta létre 2007. januárban. Azóta minden hétfőn délelőtt összegyűlnek a művelődési központ színháztermében. Egyik héten kötetlen játék, beszélgetés várja a résztvevőket, a másik héten baba-mama torna. A kicsiket, akik Ajka egész területéről, valamint a környező településekről érkeznek, rengeteg játék, közös éneklés, zenehallgatás várja.
Pilcz-Fábián Éva kislányával, a 2,5 éves Pannával Városlődről érkezett, és jár rendszeresen. Elmondta, jó egy kicsit kimozdulni, találkozni más kisgyermekes anyukákkal, miközben Panna is megtalálja a neki tetsző elfoglaltságot. A kislány hamarosan óvodás lesz, a klub vezetője ajándékkal búcsúzik tőle. Minden óvodába induló olyan tornazsákot kap, amelynek egyik sarkában az óvodai jele, a másikban a klub emblémája látható.
Csóka Nándornétól megtudtuk, hogy a játékok egy részét felajánlásként kapták, többet pedig vásároltak. Van kirakó, mozgásfejlesztő eszköz, olyan, ami ha megnyomják, villog és zenél. A klubfoglalkozás része a közös dalolás, mondókázás. A babák teát és almát is kapnak. Nyáron, ha jó az idő, az udvaron tartják a foglalkozást. A tornának, amit szintén szeretnek a kicsik és a felnőttek, a lényege, hogy mindenki közösen és élvezettel csinálja. A klubban nincs korhatár, érkeznek anyukák pár hónapos kicsivel és az óvodás korhoz közelivel is.
Az ünnepi foglalkozáson Kollárné György Gabriella gitározott és énekelt, majd megérkezett a születésnapi torta nyolc gyertyával, amelyet közösen fogyasztottak el.
T.A.
Leave a Reply