A nyugdíjas kor elérése után is lehet tartalmas, közösségi életet élni. Vannak, akik a nyugdíjasklubok aktív tagjaivá válnak, néhányan a művészetek, a kreativitás különféle ágaiban próbálnak kibontakozni, vagy a fiatalkori vágyaikat váltják valóra. Gyakran lehet olyan kollektívákról is hallani, amelyek tagjai nyugdíjasként is tartják a kapcsolatot egymással. Róluk keveset lehet tudni, hiszen nem szervezett keretek között találkoznak.
Ilyen társaság az 1980-ban nyílt Patakparti Óvoda egykori dajkáinak a közössége. Legutóbb idén júniusban találkoztak Ajka egyik kedvelt vendéglátó egységében. Felelevenítették az együtt töltött tartalmas éveket, amikor szoros barátságok szövődtek, mindent tudtak egymás családjáról, főleg a gyerekekről. Nem egyszer összejöveteleket szerveztek a Somlóra, az sem véletlen, hogy nyugdíjba vonulásuk után is megtartották a baráti viszonyt.
Meghatározó, sokat emlegetett élmény volt számukra a dajkaképző elvégzése, hiszen többségüket az óvoda fogadta be, amikor megszűntek a főleg hölgyeket foglalkoztató munkaadók a városban. Az üzemekben szerzett több évtizedes tapasztalatból csak a munkához való hozzáállást tudták kamatoztatni. Nem volt egyszerű a váltás részükre, hiszen még az iskolapadba is be kellett ülniük 40-50 éves fejjel, de összefogva, egymást segítve sikeresen túljutottak az olyan, számukra addig ismeretlen témakörök vizsgáin is, mint a pszichológia és az anatómia. Így lettek szakképzett dajkák a varrodák, a gyártósorok dolgozóiból. Hálásak, hogy a rendszerváltás idején a hirtelen rájuk szakadt munkanélküliségben befogadta őket az óvoda családias légköre.
A találkozón visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor megtanították egymásnak a kézimunkázás különböző fajtáit, így az óvodásaiknak számos, akkoriban népszerű olyan figurát horgoltak, amelyekkel még napjainkban is szívesen játszanak a gyerekek a babaházakban. A megnövekedett szabadidejükben most is kezükbe veszik a fonalat, de már elsősorban az unokák örömére alkotnak.
Rendkívüli élmény volt számukra, ugyanakkor nagy felelősség is, amikor a Hubertus Erdei Iskola által szervezett Erdei Óvoda programjain részt vettek, még nekik is nyújtott újat a Bakony állat- és növényvilága.
A nosztalgiázás közben előkerültek a fényképalbumok, amelyek segítettek az emlékek felelevenítésében. A találkozó főszervezője Molnár Istvánné Irénke és Horváth Istvánné Piroska voltak. Sajnos néhány társukra – akik a pandémia idején távoztak – már csupán az emlékezés mécsesét tudták meggyújtani.
Leave a Reply