Örömmel játszottak, hogy örömet szerezzenek a nézőknek

Fotó: Györkös
A Hófehérke és a hét törpe történetét adták elő a Gyepesi Nyugdíjas Klub tagjai az évek óta hagyománnyá vált farsangi nyugdíjas bálon a művelődési házban.
A népes közönség végig nevetett és tapsolt. Majd következtek a vidám jelenetek és az énekek, táncok. A Grőberné Adorján Renáta által betanított műsor mint mindig, most is nagy sikert aratott.
A megjelenteket, akik között voltak fiatalok is, Pék Attila önkormányzati képviselő köszöntötte. Elmondta, hogy régi szokás szerint a nagyböjt előtti húsvéti időszakban eszünk, iszunk, mulatozunk. A helyi nyugdíjas klub minden évben műsorral örvendezteti meg a farsangolni vágyókat.
Dr. Horváth József alpolgármester ünnepi köszöntőjében kijelentette, ha az egészség rendben van, akkor az életkor nem számít. Jelezte, hogy ha egy nappal korábban tartja a közösség a farsangot, akkor Valentin napon ünnepelnek. Szerelmesek nem csak a fiatalok lehetnek. A szerelem idővel átalakul szeretetté, főleg időskorban van szükség a szeretetre, egymás segítésére.
A Gyepesi Nyugdíjas Klub a város 25 egyesülete közül az egyik legaktívabb, van színjátszó csoportja, énekkara. Részt vesznek a nyugdíjas szabadegyetem foglalkozásain, járják az országot, kórustalálkozókon, ki mit tudokon érnek el kiváló eredményeket. Most egy országos versenyre készülnek, miután a megyei fordulóról továbbjutottak. Az Ajka60 programsorozatban is eredményesen szerepelnek, karácsony előtt például ők állították az egyik legszebb karácsonyfát az Agórán.
Grőberné Adorján Renáta szerint fontos, hogy egész életünkben tudjunk jatszani, az ugyanis örömforrás, általa ki tudunk lépni önmagunkból. A klubtagok örömmel és boldogan adták elő a vidám műsorukat, amellyel megörvendeztették a nézőket. Az előadás után vacsorával vendégeltek meg mindenkit, majd Pék Attila zenélt. A tombolán sok hasznos ajándékot nyerhettek a szerencsések, többek között hatalmas tortát, valamint wellness utalványt.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply