Padragkúti civilek is emlékeztek

A Civil Fórum Padragkútért Egyesület szervezésében vasárnap szeptember 4-én tartották a bányásznapi megemlékezést a Szent Borbála szobornál Padragkúton.

Az egyesület 2005-ben állíttatott szobrot a 23 hősi halottnak az emlékére, akik munkavégzés közben lelték halálukat. Így fontosnak érzik az egyesület tagjai minden bányásznapon a megemlékezést. A Jubilate Nőikar Hartinger Nándorné karnagy vezényletével emelkedetté tette az ünnepséget, majd Kovács László A vén bányász bús balladája című versét Szabóné Preininger Csilla tolmácsolásában hallották a megemlékezők.

Puskás Károly önkormányzati képviselő ünnepi beszédében elmondta, hogy a bányásznap megfelelő alkalom arra, hogy visszatekintsünk múltunkra. Az elmúlt évtizedek a bányák bezárásáról szóltak, ezért az elmúlt időszakban felerősödött a hagyományőrzés. Egyre több helyen ismerik el ennek szükségességét. Főként a helyi szervezetek erőfeszítéseinek köszönhetően meg is valósítják. Padragkút büszke lehet arra, hogy ilyen magas szinten végzik a bányászhagyományok ápolását. Az elmúlt időszak megmutatta, hogy mennyire fontos ez. A település lakói nem felejtették el, hogy mit köszönhetnek a település szépülésében, gazdagodásában az egykori bányászatnak. Majd emlékezett a megélhetést biztosító bányára, bányászaikra, azok családtagjaira, akik biztos hátérrel támogatták a földfelszín alá szállókat. Végezetül a Padragi Bánya 60 éves működéséről szólt, kihangsúlyozva a Táncsics-, a Skyp-, a Hunyadi- akna szerepét.

Az ünnepi beszédet követően a kórus hangjaira elhelyezték a megemlékezés virágait a Szent Borbála szobornál. A város önkormányzata nevében Pad Ferenc önkormányzati képviselő, a megyei közgyűlés képviseletében Fenyvesi Zoltán alelnök koszorúzott. A Bakonyi Erőmű Zrt, a Civil Fórum Padragkútért Egyesület, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör, a Nyugdíjas Baráti Kör, a Jó szerencsét Nyugdíjas Klub és más szervezetek képviselői is elhelyezték virágaikat a talapzatnál.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply