POSTALÁDÁNKBÓL Informatika verseny, mely pontot ér a felvételin

Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium diákjai rendszeresen kimagasló sikereket érnek el informatika versenyeken. Ebben a tanévben több megmérettetésen is eredményesen szerepeltek diákjaik, országos helyezéseket értek el.

Heizler Balázs, a 12.g osztály tanulója, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Informatika Alkalmazói Kategóriájában az iskolai fordulót követően a regionális fordulóban is sikerrel vette az akadályokat, és az országos döntőn 13. helyet szerzett. A versenyen a felhasználói programok magaszszintű használatáról tett tanúbizonyságot, hiszen szövegszerkesztés, képszerkesztés, táblázatkezelés és adatbáziskezelés is a feladatok között szerepelt. Ezzel az eredményével a Felvételi eljárásban 50 pluszpont birtokába is jutott, így még nagyobb eséllyel juthat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Programtervező Informatikus szakára. Felkészítő tanára Stromajer Anita és Horváth-Tölgyesi Katalin tanárnő.

A Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen, melyet az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete szervez már több mint 20 éve, a Bródyból két csapat indult. Az idei verseny témájául a Téli olimpiát választották. Ehhez kapcsolódóan kellett az első fordulóban memóriajátékot, infografikát, excel táblázatot készíteni, természetesen ügyelve a felhasznált források pontos megnevezésére. A második fordulóba csak a 75 százalék felett teljesítők juthattak be, amelyben egy kvízjátékot kellett összeállítani, valamint az összegyűjtött adatokból egy összefoglaló füzetet készíteni, megadott formátumnak megfelelően, melyeket magyar és angol nyelvű keresőmotorokkal az interneten fellelhető forrásokból válogattak. A két forduló alapján mindkét csapat a 6. helyen végzett. A 7-8.osztályosok között Gábri Barnabás, Horváth János Csanád és Marsi András 8.g osztályos tanulókból álló csapat, kiket Stromajer Anita tanárnő készített fel érte el ezt a szép eredményt. A 9-10. évfolyam kategóriájában Almási Szofi, Hoffmann Kristóf, Ősi Mátyás 9.g-s csapat vívta ki ezt a helyet, Jákliné Tilhof Ágnes tanárnő felkészítése mellett.

Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, az informatika minél szélesebb körben történő alkalmazásnak bemutatására. Élve az ELTE_NJSZT EFOP pályázati lehetőségével Stromajer Anita tanárnő LEGO ROBOT programozási szakkört tartott az érdeklődő 7. és 8. osztályos diákoknak.

Az informatika iránt elkötelezett munkaközösség továbbra is igyekszik biztosítani a diákok számára a tehetséggondozást, versenyeken való részvételekkel, szakkörök szervezésével.

A gimnázium Informatika Munkaközössége

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply