Ajkán, a Móra Ferenc utca sarkán áll egy látszólag szendergő zöld ház. Platán lombok alatt, zöld falak között működik a Molnár Gábor Műhely Alapítvány. Az intézménynek nem kevesebb a feladata, mint sérült felnőttek nappali foglalkoztatása. 60 ellátott, között például autisták, down szindrómások is jelen vannak. Mindenkinek mást pakol a sors a hátizsákjába világra jövet. Dolgozik itt még 13 fő segítő munkatárs és évente sok-sok önkéntes is – számolt be élményeiről Szabó Ági a borsmenta.hu -nak. Írása igazán emberi, így fontosnak éreztük, hogy mi is megosszuk veletek.
“A kis épület belső részét kövér lombok ölelik át. Az ágak alatt halkan billen a hinta. Soha nem egyedül, a hintán mindig ül valaki. Az udvari ajtó a folyosóra nyílik, itt tárul ki a sokféleség csöndes-zajos szeglete, ahol a fiatalok reggeltől délutánig közösségben működhetnek.
Az időtöltésnek több formája is lehet. Ezt az ott dolgozók és az önkéntesek szervezik. Az intézményben működik táncóra és van egy fantasztikus együttesük is, a Hangadók. A foglalkozások közül, az egyik pedig éppen a konyhában zajlik. Sütit szoktunk készíteni. Ezeket a fél délelőttöket, amik sokszor átnyúlnak a kora délutánba mindig színessel írom be a naptáramba. Farsang óta, pár hetente járok a fiatalokhoz, hogy kis csoportban, együtt készítsünk finomságokat. Már az ajtón belépve, sokszor köszönés helyett jön a kérdés: „Ma mit fogunk készíteni?” …Alig hangzik el a válasz, már harsan is az öröm, csapódnak a tenyerek, dobognak a lábak és akkora mosolyok kerekednek az arcokon, hogy pont az összes bosszúságot kitakarják vele, amit az utcáról hoztam magammal. Itt elfelejtek lány lenni vagy fiú, megszűnik az egzisztenciám, minden hiúságom és válságom. Itt csak egyben tudunk lenni és magunkhoz nem adhatom hozzá a rossz részemet, hisz ők sem teszik.
A tágas konyhából a kertre pillantanak az ablakok. A világos helyiség minden zuga arról árulkodik, hogy itt valaki nagyon figyel a rendre és a tisztaságra. Van, aki otthon is gyakran megfordul a konyhában. A csempéről fazékba pattanva visszhangzik a „Mit segítsek??” már-már rojtosra kérdezve. Akad olyan is, aki inkább lelkesen figyel. A jó az, ha sokat kell porciózni, olyankor mindenki talál egy időben feladatot. Ezértpraktikus a kókuszgolyó, a lángos meg a túrógombóc is.
Gyúrni, vágni, szeletelni, szitálni, kést használni. Ami nekünk teljesen mindennapos és természetes az itt jóval lassabban történik. Persze ez nem nagyüzemi konyha, senki sem rohan sehová. Amikor az alapítványnál vagyok, nem az időt nézem, hanem a kezeket. Hogy ahányan vagyunk, mindenki fontosnak érezhesse magát. Szerintem sikerül is.A lelkesedés trópusira sűríti a levegőt. A várakozás a készre, az ehetőre, csillagokat lop a fiatalok szemébe.
Enni mindig jó, együtt enni a legjobb. Sütit enni ünnep. Sütit készíteni, az asztalra tenni,meghívni másokat vagy csak ketten enni egy sütit és közben hagyni, hogy ne történjen semmi. Ebbe a kis univerzumba a legjobb elszökni a futószalagról.
Amikor az ember közösséget vállal másokkal, akár egészséges akár sérült emberekkel, akkor mindig magából ad egy szeletet egy nálánál jóval nagyobb tortához. A legtöbb, amit egy másik embernek adhatsz, az az időd, és aki nem spórol magán, az belülről gyarapszik.”
Szabó Ági
Leave a Reply