POSTALÁDÁNKBÓL Miénk a világ, legalábbis Európa biztosan!

Május huszonharmadika és huszonhatodika között tartják a 2019-es európai parlamenti választásokat, a meghatározó eseményre hónapok óta számos projekttel készülnek Európa-szerte és hazánkban, így a Bródy gimiben is. Élményeiről Kersner Máté számolt be lapunknak.

“Szavazni fogok!” – a választás nem csak jog, egyben felelősség és kötelezettség is, ha az ember komolyan veszi, hogy maga alakítja a saját, családja és országa jövőjét is. Ezt a felnőttesen komoly üzenetet sikerült a február tizenötödikén és tizenhatodikán az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája által szervezett kétnapos találkozón a fiatalok nyelvére is lefordítani a Szavazni Fogok kampány keretein belül. Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI diákjai az Európai Parlament Nagykövet Iskolája program résztvevőiként lehettek ott a rendezvényen.

A szervezők innovatív előadássorozattal készültek a diákokból és pedagógusokból álló vendégeknek, a workshopok és prezentációk mind-mind releváns és aktuális kérdéseket vetettek fel, amire hol közösen, hol egyedül, magunkban kereshettük meg a választ. Lehetett szó a hatékony kommunikációról, a híradózásról, a jövő választópolgárait, vagyis a Z generáció tagjait érdeklő és érintő influencer-létről, a közösségi médiajelenlét pozitív és negatív hatásairól, vagy éppen cipőkről és reklámokról, az üzenet és a tanulság végül mind ugyanahhoz kapcsolódott: az európaiság fontosságához, az Európai Unió nyújtotta korlátlan lehetőségekhez, végső soron pedig a választás jelentőségéhez.

Iszak Eszter modell-influencer, Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője, Szabados Ágnes vezető híradós és Stephen Clark, az Európa Parlament Kommunikációs Főigazgatójának szavaiból megtanulhattuk, hogy a szavazati jog, az utazás- és szólás szabadsága, a környezet védelme és a kulturális sokszínűség megélése politikai hovatartozástól függetlenül mindenkié, a problémák orvoslására pedig a vita és a konstruktív párbeszéd a helyes megoldás.

Az Európai Ifjúsági Központban tartott eseményen mindenki megtalálhatta a hozzá közel álló témát és egy jó ügy érdekében inspirálódhatott, elindulva a felelős állampolgárrá válás útján, melynek első mérföldköve május végén várja azokat, akik felkészültek arra, hogy végre maguk formálják sorsukat.

Mi, bródysok április elején majd közvetlen közelről vizsgálhatjuk meg, miként is működik az EU, hiszen a Kapcsolattartó Iroda által kiírt pályázat egyik nyertes iskolájaként egy kétnapos tanulmányúton vehetünk részt az európai döntéshozatal központjában, Brüsszelben.

Kersner Máté, Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply