POSTALÁDÁNKBÓL Padragkúton köszöntöttük a 100 éves Emma nénit

Száz esztendős lett Padragkút legidősebb asszonya (fotó: Civil Fórum "Padragkútért" Egyesület)

Tikovics Sándorné Emma néni 2021. május 4-én töltötte be a 100. életévét. A Civil Fórum „Padragkútért” Egyesület vezetősége és a helyi önkormányzati képviselőnk Puskás Károly az otthonában felkereste, és köszöntötte Padragkút legidősebb asszonyát.

Emma néni és lánya, Judit szeretettel fogadott bennünket. Örömünkre szolgált, hogy Emma néni ragyogó szellemi és fizikai állapotban van, elmesélte nekünk élete történetét:

Száz évvel ezelőtt Padragon született, a Pozsgai család középső gyermekeként, bátyja 2 évvel idősebb, húga pedig 6 évvel fiatalabb volt nála. Szüleiket korán elveszítették, 1946-ban édesanyjuk tüdőgyulladásban fiatalon elhunyt, édesapjuk bánatában egy éven belül követte feleségét a sírba. Emma néni megígérte édesanyjuknak a halálos ágyán, hogy összetartja a családot, gondját viseli a húgának. Mivel a családnak szüksége volt rá, lemondott vágyáról, hogy szülésznő legyen.

Első házasságából született fia Béla, második házasságából pedig, amit 1949-ben kötött, születtek lányai Judit és Zsuzsanna. Férje kőművesként dolgozott, Emma néni pedig a családjának élt. Úgy hozta a sors, hogy egy évig családfenntartóként munkát kellett vállalnia Emma néninek a Videoton gyárban, mert férje balesetet szenvedett és nem tudott dolgozni. A nehéz időkön átsegítette talpraesettsége, kitartása.

Emma néni talán az első asszony volt a faluban, aki jogosítványt szerzett és 1963-tól autót vezetett. A Wartburgot bátran vezette Győrbe, ahol a lányai középiskolába jártak. Judit lánya egészségügyi végzettséget szerzett, labor,- röntgen,- majd fogorvosi asszisztensként Veszprémben élt és dolgozott családjával. Zsuzsa lánya építész lett, 40 évvel ezelőtt Amerikába ment férjhez magyar származású fiatalemberhez, azóta kinn él Los Angelesben. Két lány unokája van Krisztina és Violetta.

Az ünnepelt és a szűk látogatói kör (fotó: Civil Fórum “Padragkútért” Egyesület)

1997-ben vesztette el férjét, ezt követően 20 évig egyedül élt a padragkúti otthonában. Az ünnepeket többnyire a veszprémi lányánál tölti, azonban ahogy teheti Zsuzsa lánya is hazautazik külföldről hozzá. Emma néni két évente Amerikába utazik és kisebbik lánya otthonában tölt el hat hónapot. 2018-tól kezdődően az életvitelében kisebb segítségre szorul, ezért egyre több időt tölt Veszprémben, nyáron pedig lányával hazautaznak Padragkútra a család egykori otthonába.

Emma néni 90 évesen a lányaitól mobiltelefont és I Pod-ot kapott ajándékba. Megtanulta használni az eszközöket és az alkalmazásokat (Skype, FaceTime, email stb.) így tartott éveken át kapcsolatot a gyermekeivel, unokáival. Haladt mindig a kor szellemével.

Falubeli baráti, szomszédi kapcsolatait mai napig is ápolja. Jó barátságban volt Pálosi Pista bácsival, aki decemberben töltötte volna be 100. életévét, sajnos őt ez év elején elveszítettük.

Pista bácsival gyakran találkozgattak, beszélgettek a falu dolgairól, a kertészkedésről. Pista bácsitól kapta Emma néni a gyönyörű citromfát, ami a nappalit díszíti a padragúti otthonában.

Mi is a hosszú élet titka? Emma néni szerint a családért élni és dolgozni, szellemileg és fizikailag is aktívnak maradni, mozogni, tevékenykedni, haladni mindig a kor szellemével.

Jó egészséget kívánunk Emma néninek!

Szabóné Preininger Csilla

Civil Fórum „Padragkútért” Egyesület

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply