Rendőr volt a vendég

A péntek délután öt órára meghirdetett vagyonvédelemmel kapcsolatos előadására ugyan nem jöttek el annyian, amint azt a Csikólegelői Baráti Kör szervezői gondolták, de az előadás nagyon is megszívlelendő tartalma jó volna, ha eljutna hozzájuk is! Mert most a karácsony közeledtével megnövekszik a kertvárosi lakóterületeken elkövetett bűnelkövetések száma. A bűnözők többféle módszerrel mérik fel a helyszínt, hogy a lakók vagyontárgyaihoz, pénzéhez juthassanak. Emiatt kell, mindnyájunknak figyelünk a gyanúsan viselkedő egyénekre és járművekre is, és ha ilyeneket látunk felbukkanni, akkor haladéktalanul hívjuk a rend őreit! Számtalan esetben volt már sikeres elfogás az ilyen bejelentések kapcsán. A bűnözők sohasem a saját lakóhelyük közelében kísérleteznek vagyontárgyakhoz, pénzhez jutni, hanem távolabbi településeken próbálkoznak. Emiatt a környékünket gyanúsan figyelő, méregető embereket és autóban ülőket haladéktalanul jelentsük be a rendőrségre, ők szívesen intézkednek. Vigyázzunk még az olcsó árucikkeket árusító személyekkel is, mert sok esetben ők is csak egy leendő bűncselekmény terepfelmérői, ezért soha ne engedjük be a lakásunkba őket! Annak se dőljünk be soha, ha pénzvisszafizetésre hivatkoznak valakik valamely szolgáltató nevében!

P.M.

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply