SPORTÖSSZEFOGLALÓ Az év meccsére készül az FC Ajka

Fotó: Györkös

Hétvégi és hétközi mérkőzéseit sorra magabiztosan nyeri az NB III-ban Kis Károly csapata, így két pontra megközelítette a listavezető Kaposvárt, amelynél a hétvégén vendégeskedik.

Jöhet a rangadó

Hétközi mérkőzésen lépett pályára az FC Ajka az NB III-as labdarúgó bajnokságban. Kis Károly együttese a Puskás Akadémia a II. csapatát fogadta és némileg váratlanul már a találkozó elején hátrányba került. A gól nem bénította meg a házigazdákat, uralták a játékot, és a nyomás a félidő hajrájára góllá érett. Csemer szögletét Graszl csúsztatat fejjel a kapuba, sőt a hosszabbítás perceiben Major passzát követően Oláh tizennégy méterről lőtt a bal felső sarokba, így a szünetre már ajkai előnnyel vonulhattak a felek. A második játékrész is hazai fölényt hozott, a vendéglátók pedig tovább növelték előnyüket. Előbb Oláh tört be a büntetőterületre, és lőtt a kapu jobb oldalába, majd Csemer ment el a baloldalon, Illés elé tálalt, aki tizenkét méterről a jobb alsó sarokba helyezett. A győzelmet követően Kis Károly elmondta, a második játékrészben végig nyomás alatt tartották ellenfelüket, és ilyen arányban is megérdemelt sikert arattak.

FC AJKA- PUSKÁS AKADÉMIA II fotógaléria – Györkös

This slideshow requires JavaScript.

A legutóbbi fordulóban ismét hazai pályán szerepeltek az ajkaiak. Igazi rangadóra lehetett számítani, hiszen az ellenfél a tavasszal minden mérkőzését megnyerő III. Kerület volt. A hazaiak azonban nem hagyták, hogy a nézők izguljanak, kis túlzással edzőmérkőzéssé változtatták a találkozót. Kárpótlásul viszont szebbnél-szebb találatokkal szórakoztatták a közönséget Kis Károly tanítványai. Szó szerint hamar vezetéshez jutottak az ajkaiak, hiszen egy szögletet követően Hamar csúsztatott a saját kapujába. A félidő derekán Oláh cselezgetett a tizenhatos bal oldalánál, a vendég védők nem vették komolyan az ajkai támadót, aki betört a tizenhatoson belülre, majd nagyszerűen tekert a hosszú sarokba. Ez a találat sem rázta fel a fővárosiakat, pár perccel később Horváth négy hátvédet is becsapott, majd kifutó kapus mellett higgadtan gurított a hálóba. A fordulást követően próbáltak nyomást gyakorolni a vendégek, de ez csak percekig tűnt hatásosnak, a mérkőzés újra az első félidő képét mutatta, magabiztos hazai játékot és tanácstalan vendég csapatot láthatott a publikum. Egy jobboldali beadást Pákai fejelt középre, a jól érkező Kovács pedig közelről bólintott a hálóba. Nem sokkal ezután Vallejos elhúzott a védője mellett, majd a kapus mellett a rövid sarokba a lőtt. A kiütéses győzelmet követően Kis Károly kiemelte, hogy a gárda jó fizikai állapotnak örvend, hiszen nyolc nap alatt három mérkőzést vívott meg és a játékosok nem mutatták a fáradtság jeleit. A vezetőedző örömmel látta, hogy a hálás közönség vastapssal jutalmazta a játékosokat a találkozó végén. A hazaiak jól hangoltak a Kaposvár elleni rangadóra, ami után sok minden eldőlhet az ajkaiak bajnoki álmait illetően.

FC AJKA – III. KERÜLET fotógaléria – Györkös

This slideshow requires JavaScript.

3-2…

A Kristály szintén dupla fordulót játszott a megyei labdarúgó bajnokságban, ám az eredmények nem az ajkaiak reményei szerint alakultak. Pedig jól indult a találkozó Magyarpolányban, ahol az üveggyáriak a korábban elmaradt mérkőzésüket pótolták, Szabó Z. megpattanó lövésével ugyanis korán vezetést szereztek a vendégek. A hazaiak azonban még az első játékrészben egyenlítettek, majd a második félidőben fordítottak. Szabó Z. a hajrában visszahozta a reményeket, szöglete érintés nélkül landolt a polányi kapuban. Már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent, ám a hosszabbítás perceiben a hazaiak újra betaláltak és megnyerték a mérkőzést. A Kristály így rossz előjelekkel vágott neki a Tihany elleni hazai derbinek, amelyen mindenképpen győznie kellett, hogy maradjon esélye a dobogó elérésére.  Az ajkaiak rossz formája azonban erre a mérkőzésre is kitartott, már az első játékrészben kétgólos hátrányba kerültek. A második félidőben rákapcsoltak Sipos Tamás tanítványai, Hauser T. 25 méterről lőtt a kapu jobb oldalába. Ezt követően azonban megint a Tihany szerzett gólt, hiába reklamáltak lest a hazaiak. A hajrához közeledve a csereként beállt Szarka büntetőt harcolt ki, amit értékesített is, de a Kristálytól ezen a napon ennél többe nem futotta, így sorozatban harmadszor szenvedett 3-2 arányú vereséget a bajnokságban. A gárda így minden bizonnyal elbúcsúzhat a dobogóról szőtt álmaitól, sőt visszacsúszott a hatodik helyre.

Tisztes vereség

A Le Bélier a PLER csapatát látta vendégül a férfi kézilabda NB I/B legutóbbi játéknapján. A harmadik helyezett fővárosi csapat kezdte jobban a találkozót, a 10. percben 5-2-re vezettek a vendégek, majd ezután az ajkaiak Komendánt védéseinek is köszönhetően kiegyenlítették az állást (20. perc: 8-8). A félidő hátralévő részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, csupán a szünetre tudtak minimális előnyt szerezni a vendégek. A folytatásban hamar megléptek két góllal a pestiek, majd 16-18 után négy góljukra nem tudtak válaszolni az ajkaiak (16-22). Poór Tamás időkérése után kétszer is betaláltak a hazaiak, de a vendégek 19-24 után négy gólt lőttek zsinórban, amivel eldöntötték a találkozó kimenetelét (19-28). Ezen az estén a jobb játékerőt képviselő PLER ellen negyven percig tartotta a lépést az ajkai gárda, majd a második játékrészben kiütközött a két csapat közötti fizikai és tudásbeli különbség.

Koncz Áron magyar bajnok

A Sun-Dome SE karatékái Budapesten, a WKF Magyar Bajnokságon vettek részt. Az első napon Kovács Marcell az U21-es korosztályban arany-, a felnőttek között pedig bronzérmet szerzett. A következő napon a fiatalok léptek a küzdőtérre. Koncz Áron ismét magyar bajnoki címet ünnepelhetett formagyakorlatban. Tróbert Flóra második, Ráday Kornél és Koncz Gréta pedig harmadik lett küzdelemben. Kiss Maja nagyszerű formagyakorlata után tudott a dobogó harmadik fokára állni.

A Sun-Dome SE csapata

Két verseny, hat érem

Hétvégén két versenyen is részt vettek a Rája ’94 Úszóklub fiataljai. Debrecenben, a Hajós Alfréd kupa második fordulójában Nagy Nikoletta 200 pillangóban első helyezést ért el, 200 vegyesen bronzérmes lett, Palkovics Adél pedig 200 pillangóban és 200 vegyesen sem talált legyőzőre. A csapat másik fele Székesfehérváron versenyzett, a 12+ elnevezésű korosztályos országos versenysorozat második fordulóján. Itt két érmet sikerült begyűjteniük, Szóka Júlia első lett 400 vegyesen, Újvári Dorina pedig 200 mellen állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Szabó Dávid is remekelt, egy évvel idősebbek között negyedik helyen végzett 400 vegyesen, jelentősen megjavítva egyéni rekordját.

Nagy Nikoletta és Palkovics Adél

Döntőbe futottak

Csehbányán rendezték a tájfutó Diákolimpiát, ahol hat korosztályban versenyeztek a fiúk és lányok. Ajkai szempontból nézve a lányok szerepeltek jobban, a legfiatalabbaknál Országi Zsófia, a legidősebb korosztályban Tóth Bettina egyaránt első lett. Ezüstérmet szerzett Pegán Ágnes és Országi Sára. A dobogó harmadik fokára állhatott Pegán Petra és Gazsó Laura. Korosztályonként az első öt helyezett lehet ott az országos döntőben, így Gazsó Bálint negyedik helye is továbbjutást jelentett. A fiatalok versenyét követően került sor az 54. Bakony kupára, ahol az edzők és kísérők is kipróbálhatták a csehbányai terep sajátosságait. Itt a 60-as korosztályban Ládi János első, míg a nyílt kategóriában Pegánné Göntér Szilvia első, Gazsó Róbert pedig második lett.

Országi Zsófia a dobogó tetején

Judo érmek Pápáról

Pápán rendezték a II. Észak-Dunántúl Regionális Judo Rangsorversenyt. Az ajkai F.T. Diák Judo Club több érmet is szerzett a tornán, Németh Bence és Megyeri Norbert második,  Németh Vivien, Orsós Dóra, Megyeri Bálint, Megyeri Róbert, Porkoláb Barnabás és Forintos Kristóf pedig harmadik helyen végzett.

Bajnokcsapat

A Röpisuli felnőtt-serdülő csapata a megyei bajnokság utolsó fordulóját Veszprémben játszotta. A lányok valamennyi mérkőzésüket megnyerték, így a 2017/18-as bajnokságot az első helyen zárták.

Csicsics Richárd

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply