SPORTÖSSZEFOGLALÓ Végre újra nyert a Kristály

Fotó: Györkös

Kínosan hosszú győzelem nélküli sorozatot szakítottak meg a hétvégén az ajkaiak.

Folytatják az üldözést

Az FC Ajka a Szabadkikötő csapatát fogadta a labdarúgó NB III-ban. A hazaiak a legutóbbi fordulóban két vereséget követően tudtak ismét nyerni, így újra önbizalommal telve várhatták a soron következő összecsapást. A mérkőzés is ennek megfelelően alakult, az ajkaiak nagy fölényben játszottak, a vendégek pedig védekeztek. Nem sokáig sikerült azonban megállítani a hazai rohamokat, Csemer indításával Oláh lépett ki a védők közül, majd megszerezte a vezető találatot. Ezt követően sem állt le Kis Károly csapata, a helyzeteket követően újabb gól is érkezett, Illés beadását Csizmadia fejelte a hálóba. Megnyugtató, kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre a vendéglátó. A második félidőben is ”egykapuzott” az Ajka, Graszl beadását Oláh tetszetős mozdulattal, sarokkal juttatta a vendégek hálójába. Nem sokkal később Vallejost buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette, ezzel már négygólosra hízott a hazaiak előnye. A folytatásban elcsendesedett a mérkőzés, a lefújás előtti percekben Major találta el a kapufát, de újabb találat már nem esett. A győzelemmel az ajkaiak továbbra is kitartóan üldözik a listavezetőt, ám a bajnokságból már csak két forduló maradt hátra.

This slideshow requires JavaScript.

Rég várt győzelem

Egy döntetlennel, majd hat vereséggel a háta mögött a Kristály a legrosszabb formában lévő csapatként várta a Sümeg elleni hazai összecsapást a megyei bajnokságban. Sipos Tamás tanítványainak nem lehetett más célja, mint megtörni ezt a sorozatot, hiszen a korábban dobogóról álmodozó gárda visszacsúszott a táblázat nyolcadik helyére. Nehezen indult a találkozó, az első félidőben csak ritkán forogtak veszélyben a kapuk, a játékrész hajrájában aztán a vendég védelem egy beívelést követően röviden szabadított fel, Vizkelety pedig állítgatás nélkül a jobb alsó sarokba vágta a kipattanót tizenhét méterről. A második félidőben sem akadt sokkal több lehetőség, a hazaiak őrizték előnyüket, a vendégek pedig egyre türelmetlenebbé váltak. Ennek következtében két sümegi labdarúgót is kiállított a játékvezető, így a hajrára kettős ajkai emberelőnnyel érkeztek a csapatok. A házigazdák ezt kihasználva növelték előnyüket, Ménes kapott jó indítást, majd az elmélázó védők között betört a büntető területre, és a hálóba lőtt. Percekkel később Szabó Z. cselezgetett, a sümegiek őt még szerelni tudták, de a labda Hauser T. elé került, aki a tizenhatos bal sarkától rögtön jobbra passzolt Vizkelety elé, aki egy átvétel után laposan lőtt a hálóba. Az ajkaiak így hosszú idő után újra győzelmet ünnepelhettek a bajnokságban. Ekkora különbség ugyan nem volt a két csapat között a mérkőzésen, azonban a Kristály okosan használta ki a vendégek fegyelmezetlenségét.

Segítséget kérnek

A Kristály II. a Nyírespusztát látja vendégül a megyei bajnokság harmadik osztályában. A találkozó mögé szomorú hátteret fest egy sajnálatos esemény, a vendégek játékosa, Márkus Martin ugyanis egy mérkőzésen rosszul lett, kétszeri újraélesztés mentette meg az életét, ám a 27 éves fiatalember azóta kómában fekszik. A Kristály a találkozón gyűjtést szervez sporttársuk kezelésének segítésére. Az egyesület arra kéri a kilátogató szurkolókat, hogy 500 forintos jegy megvásárlásával segítsék őket abban, hogy minél nagyon támogatást tudjanak nyújtani Martinnak.

KO fél perc alatt

A Boxer SE fiataljai Nagyrédén jártak, ahol az országos III. Bérces József Emlékversenyen szerepeltek. Povázson Richárd a 36 kilogrammosok között magabiztosan nyerte a mérkőzését, Csejtei Bence pedig még rajta is túltett, hiszen a 45 kilogrammos kategóriában 30 másodperc után technikai KO-val diadalmaskodott. Povázson Tamás sajátjánál magasabb súlycsoportban mérkőzött meg és szoros összecsapáson szenvedett vereséget.

Ismét jól szerepeltek a Boxer SE fiataljai (Fotó: Boxer SE)

Csicsics Richárd

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply