SPORTÖSSZEFOGLALÓ Veretlen ősz

Az FC Ajka tizenhat forduló alatt nem talált legyőzőre az NB III-as labdarúgó bajnokságban.

Elégnek kell lennie!

Az FC Ajka a fővárosba látogatott a bajnokság utolsó őszi mérkőzésén. Schindler Szabolcs alakulata nem talált legyőzőre eddig a szezonban, természetesen nem is lehetett más az ajkaiak célja, mint, hogy ezt a jó sorozatot megőrizve vonulhassanak a téli pihenőre. A mérkőzés huszadik percében ez távolinak tűnt, hiszen a kissé álmosan kezdő vendégek ellen kétgólos előnyt szerzett a Szabadkikötő. Az ajkaiak nem jöttek zavarba és fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását. Még az első félidőben sikerült a szépítés, akkor egy nagy bedobást követően Oláh a hosszú oldalon passzolt közelről a hálóba. A második játékrészben is a vendégek akarata érvényesült és ez gólokban is megmutatkozott. Előbb Csemer visszagurítását emelte szép mozdulattal a hálóba Csizmadia, majd Molnár egy felívelést követően kihasználta, hogy a hazai védelem tagjai egymásra vártak és a hálóba passzolt. Ezzel már a vendégeknél volt az előnyt, ám a lefújás előtti percekben a hazaiak egyenlíteni tudtak. Úgy tűnt, pontosztozkodásra kerül sor, de a hosszabbításban Kenderes kiugratásával Nagy K. a kapuig ”gyalogolt”, majd a hálóőrt is kicselezve megszerezte a mindent eldöntő találatot. Az FC Ajka így továbbra is veretlenül áll a tabella élén. Tizenhat forduló alatt Schindler Szabolcs csapata kapta a legkevesebb gólt, tizet, emellett messze a legtöbbször talált az ellenfelek hálójába, összesen ötvenötször. Nem meglepő, hogy a góllövő lista élén is két ajkai áll, Nagy K. tizenhat és Oláh 14 találattal. A gárda tizenhárom ponttal utasítja maga mögé az Érdet, de mivel a sportban bármi megtörténhet, ezért a szurkolók is inkább még csak reménykedve, mint biztosan jelentik ki: ennek az előnynek elégnek kell lennie a feljutás kiharcolásához.

Esélyük sem volt

A Kristály őszi zárásként az éllovast fogadta a megyei labdarúgó bajnokságban. A hazaiak arra készültek, hogy fegyelmezett és taktikus játékkal megszoríthatják a Veszprémet, hiszen ez már több csapatnak is sikerült a bajnokságban. Ezen a napon az ajkaiaknak azonban esélye sem volt a pontszerzése, már az ötödik percben hátrányba kerültek, és a találkozó további részében is csak a védekezésre futotta erejükből. A két csapat közötti sebességkülönbségre jellemző, hogy a veszprémiek nem csak a saját sarokrúgásukból, hanem két ajkai szögletből is gólt tudtak szerezni. Sipos Tamás tanítványai végül hétgólos vereséggel zárták a találkozót. A Kristály öt győzelem után hagyta el újra vesztesen a pályát, és az ötödik helyről várja a tavaszi folytatást. Ahogy az NB III-ban, a megyei bajnokságban is ajkai csapat adja a góllövő lista éllovasát, a 25 találatig jutó Szedlacsek személyében.

Rájuk számoltak

A KK Ajka a Balatonfüredet fogadta a férfi kézilabda NB II-ben. A megyei rangadót a hazaiak kezdték jobban (3-0), de a vendégek felébredtek, és a nyolcadik percben már ők vezettek (4-5). A félidő derekáig kiegyenlített küzdelemnek lehettünk szemtanúi (9-9), majd az ajkaiak szép fokozatosan meglépve biztos előnyt szereztek a pihenőre. A második félidőt is jól kezdte a vendéglátó csapat, gyorsan tízre növelte a különbséget (22-12). A fiatal fürediek nem voltak egy súlycsoportban az ajkaiakkal,  így a játékrész közepére tucatnyira hízott a hazai előny (28-16). A hajrában több ziccert is hibáztak a zöld mezesek, így a Balaton-partiak valamennyire tudtak kozmetikázni az eredményen, de a hazai győzelem ilyen arányban is megérdemelt. A hűséges szurkolókat remek játékkal szolgálták ki az ajkai fiúk, a mérkőzés végén joggal zúgott a taps a lelátón.

Sikerek a Tatamin

Tizenöt nemzet nyolcvan egyesülete és mintegy hétszáz versenyzője vett részt Tatami Kupa elnevezésű nemzetközi kvalifikációs karate versenyen, Szigetszentmiklóson. A Sun-Dome SE ezúttal négy érmet szerzett városunknak a rangos viadalon. Tróbert Flóra küzdelemben aranyéremnek örülhetett. Erdélyi Virág formagyakorlatban és küzdelemben is a dobogó harmadik fokára állhatott, Horváth Bence pedig formagyakorlatban szerzett bronzérmet.

Vereség tartalékosan

Budapestre, az UTE otthonába látogatott a Röpisuli SE. A fővárosiak a Nyugati csoport 3. helyén állnak, így nem győzelmi esélyekkel utaztak a fővárosba az ajkai lányok. Már csak ezért sem, mert Varga Péter edző rendelkezésére éppen csak hat játékos állt. Ennek ellenére az első szettben szépen helytálltak a lányok, a folytatásban viszont a vendégek játéka nem kecsegtetett szettrablással, a hosszabb kispaddal rendelkező hazaiak magabiztosan nyerték a mérkőzést. A fiatalok is megmérették magukat, az U17-es serdülők sikeres első fordulót tudhatnak maguk mögött. A számukra kiírt bajnoki küzdelemsorozat második osztályában, tornarendszerben mérkőznek ellenfeleikkel, egy veszprémi és egy balatonfüredi serdülő alakulattal. Az első tornán mindkét gárda ellen 3-0 ás győzelmet könyvelhettek el a lányok Poórné Berki Zsanett irányításával. Hasonló sikeres szereplésben bízva szintén Veszprémbe utaznak a hétvégén.

Ajkai Szó Sport

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply