Szeretnék olyan lenni, mint Tibi bácsi!

A közelmúltban az ajkai ökölvívás múltjáról és jelenéről beszélgettem Horváth Tiborral, a Boxer SE trénerével. Ezúttal tanítványát, Márton Esztert, az egyesület legnagyobb reménységét kérdeztem motivációról, edzésekről.

Egy kis visszatekintő az edző nyilatkozatára: Horváth Tibor kiemelte, hogy nagy hagyományai vannak Ajka városban a sportágnak és ennek köszönhető a sok szép eredmény. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a sikerre vezető út egyik alappillére a kitartás, amire jó példa tanítványa, Márton Eszter esete is.

A 15 éves ökölvívó fiatal kora ellenére már háromszoros magyar bajnok, sőt Erdei Zsolt korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok a 2024-es nyári olimpiai játékok egyik nagy reménységének nevezte. Eszter szakács szeretett volna lenni, de a boksz lett az élete. A Városi Uszodában beszélgettem vele az úszóedzése előtt.

10 évesen kezdtél el ökölvívással foglalkozni, mi vitt rá?

-Van egy öcsém és ő kezdte el 7 évesen, majd apukám mondta, mi lenne, ha én is kipróbálnám. Lementem edzeni és Tibi bácsi (Horváth Tibor) meglátott bennem valamit. Folyamatosan ösztönzött, bíztatott, hogy menjek edzésre, mert van hozzá tehetségem. Az első versenyem a Serdülő Magyar Bajnokság volt, ami nagyon emlékezetes marad, hiszen rettenetesen izgultam előtte, mivel nem volt rutinom, de a munka beérett és sikerült nyerni.

Mi a fő motivációd?

-Szeretnék olyan lenni, mint Tibi bácsi, edzősködni akarok majd én is a későbbiekben. Most a szemem előtt a 2024-es párizsi olimpia lebeg. Mindenféleképpen szeretnék kijutni oda, ez most minden álmom, ezzel a gondolattal kelek és fekszek minden nap. A tanulásra is nagy hangsúlyt fektetek, hiszen jelenleg a Bánki Donát Szakgimnázium sportosztályába járok. Érettségi után pedig a Testnevelési Főiskolára szeretnék bekerülni.

Horváth Tibor és Márton Eszter

Mennyire nehéz egyeztetni az iskolát a sok edzéssel?

-Ez edzőtől és iskolától is függ. Szerencsére nagyon jó az együttműködés, így a heti 10 edzéssel sem hagyok ki egyetlen egy órát sem. Az edzések kemények és lefárasztanak, de nem megy a tanulás rovására, hisz az iskolában is jól tudok teljesíteni.

Erdei Zsolt azt nyilatkozta, hogy az ökölvívás egyik nagy reménysége vagy, hogy esett?

– Nagyon megtisztelő, Tibi bácsi mellett Erdei Zsolt az egyik legnagyobb példaképem, úgyhogy boldog voltam, amikor személyesen lejött és közölte velünk, hogy kijelöltek abba a hétfős keretbe, akiket a párizsi olimpián szeretnének látni.

Márton Eszter 2019-ben három versenyen is győzni tudott, és a Lengyelországban rendezett XIV. Miedzynarodowe Mistrzostwa Slaska Kobiet megmérettetésen ezüstérmet akaszthattak a nyakába, emellett pedig sikerült elhódítani az Év Sportolója címet is.

Balogh Dávid

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply