Szociális célra hasznosítják a Bercsényi iskola egykori épületét

Rendkívüli ülést tartott a város képviselő testülete október 27-én. Az ülést pályázati határidő miatt hívták össze.

Kisebb vitát váltott ki az első napirendi pont, amely a munkaerő átcsoportosításról és a létszámleépítésről szólt. A napirend tárgyalásakor többször elhangzott, hogy azoknak, akik munkaviszonya még az idén megszűnik, segítenek abban, hogy máshol találjanak megfelelő munkalehetőséget.

Baráth Gábor képviselő kérdésére, hogy mi az oka az önkormányzati bevételek csökkenésének, Schwartz Béla polgármester válaszában elmondta, hogy a kormányintézkedések következtében a gépjárműadó bevételt sem az önkormányzat kapja, amely komoly bevételkiesés. A telekadónál is olyan módosítás történt, hogy ha a tulajdonos elkezdi a környezetvédelmi rehabilitációt, akkor a kedvezményes sávba esik, ezáltal szintén csökken a bevétel. Az intézmények saját bevétele is kevesebb, bérfejlesztés több éve nem történt, ezért szükséges most megtenni és megkeresni annak forrását, ami ez esetben a létszámcsökkentés.

Fülöp Zoltán képviselő hozzászólásában kijelentette, aggályosnak tartja csaknem 20 munkavállaló elbocsátását, és nem látják, hogy hány családot érint az intézkedés, számíthat-e az önkormányzat munkaügyi perekre. Az új önkormányzati választások előtt néhány hónappal ki kellene gazdálkodni ezt az összeget, amely a jelentős, 15 milliárd forintot meghaladó költségvetésnek az egy százalékát sem teszi ki. A Fidesz-KDNP frakció ezt nem támogatja.

Baráth Gábor kérte továbbá, hogy a szociális szférát, a nevelést és az oktatást kezeljék külön. A szociális szolgáltatás kerüljön egy vezetés alá, ezáltal átláthatóbb lenne, és az átalakítást tervezzék inkább a következő ciklus elejére, a nyugállományba vonulók helyét pedig ne töltsék be.

Schwartz Béla válaszában elmondta, hogy az infláció két éve 20 százalék körüli, a 440 dolgozó bérfejlesztését veszélyeztetni nem jó döntés volna.

A nagyvonalúságunknak köszönhető, hogy a művelődési ház gazdasági ügyeit hat ember intézi, éppen annyi, mint amikor a sport és a múzeumok is hozzájuk tartoztak. Azóta a sportot és múzeumokat is kivették onnan, de a gazdasági dolgozók száma maradt. A leépítést tovább halogatni felelőtlenség lenne. Tudja, mondta a polgármester, nem könnyű, ha valakinek felmondják a munkaviszonyát, de azok, akiknek jár a végkielégítés, megkapják azt, és segítenek nekik a munkahelykeresésben is.

A polgármester megköszönte Baráth Gábor hozzászólását, az anyag valóban arról szól, amit ő is javasolt.

Az egykori Bercsényi iskola épületét szociális célra szeretnék hasznosítani, amelyhez az ellátó rendszert át kell szervezni. Navracsics Tibor miniszter segítségével felvették a kapcsolatot az evangélikus egyházzal, hogy létesítsen az épületben idősotthont. Várhatóan még az idén megtörténik a szándéknyilatkozat aláírása is.

Fülöp Zoltán hozzászólásában ismételten kérte, hogy halasszák el és gondolják át ismét a létszámleépítést. Nehéz helyzet, ha valakinek épp karácsony előtt megszűnik a munkahelye.

Schwartz Béla válaszában elmondta, hogy a bérfejlesztés fedezetét más forrásból nem tudják előteremteni.

Dr. Jáger László címzetes főjegyző hozzátette, szó sincs 22 munkavállaló elbocsátásáról. A Nagy László Városi Művelődési Központban egy üres állás megszűnik, 3 fő a Városi Intézmények Működtető Szervezetéhez kerül át, egy fő pedig a Csingervölgy Kft-hez. A leépítés így mindössze két személyt érint. A szociális szolgáltatónál egy próbaidős szakképzetlen munkavállaló foglalkoztatása szűnik meg, a Közös Önkormányzati Hivatalnál egy dolgozó más munkakörbe kerül át, két fő határozott idejű foglalkoztatása december 31-én lejár.

Az ülésen döntöttek a Városligetben a Kristály Hotel mögötti terület egy részének az értékesítéséről.

Képviselő-testület a Torna-patak revitalizációjához kapcsolódva változtatási és építési tilalmat rendelt el az érintett területre, amely 2023. október 31-én hatályát veszti. A patak revitalizációs tervei még nem véglegesek, így szükséges a jogi védelem folyamatos biztosítása két ingatlan kivételével, így új rendeletet alkotnak, amelynek hatálya legkésőbb 2024. december 31-ig tart.

(ta)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply