Tizenöt éves az Idősek Otthona

Tizenöt éves jubileumát ünnepelte július 16-án az Újélet utcai Idősek Otthona.

idősotthon15_2015_07_16c 001Az ünnepséget Kleinhans Gabriella egy rövid versrészlettel indította, majd Horváth Eszter részlegvezető köszöntötte a megjelenteket. Dr. Horváth József alpolgármester ünnepi beszéde után Kleinhans Terézia, az intézmény igazgatója emlékezett vissza a 15 évvel ezelőtti eseményekre.

Az ünnepségen emléklapokat adtak át az Otthon legidősebb és legrégebbi lakóinak, Czigler Ferencnének, Reizer Jánosnak, illetve Csizmadia Irénnek és Benkő Imrének, majd Móra Ferenc: Öreg ember, öreg fa című novelláját hallgathatták meg a jelenlévők Benkő Imre előadásában. Az ünnepi műsorban közreműködött a Bahar Orientális hastánccsoport, Németh Csaba énekes pedig operett dalokkal örvendeztette meg a közönséget.

idősotthon15_2015_07_16c 025Kleinhans Terézia – aki már akkor is az intézmény vezetője volt, tizenöt évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy az akkor már tíz éve működő Idősek Otthona egy pályázati lehetőség segítségével az Újélet utcai volt bölcsődeépületbe költözhessen, és kibővülhessen, hiszen a régi Otthon a Móra Ferenc utca 7-ben, a jelenlegi családsegítő szolgálat emeletén csak tíz lakó gondozását tudta biztosítani.

idősotthon15_2015_07_16c 016A teljesen felújított épületbe a tíz régi lakó mellett még további 32 idős ember költözhetett, ugyanis az intézmény 42 férőhelyesre bővült, betegszobákkal és egyéb kiszolgáló helyiségekkel együtt. Az Újélet utcai Idősek Otthona azóta is teltházzal működik. A várakozók száma közel ugyanennyi. Csak saját döntéssel jöhetnek ide az idősek, és önként vehetik igénybe az ellátást. A tapasztalatok szerint egyre magasabb életkorúak érkeznek, különösen a betegségek megjelenésével választják ezt a gondozási formát. A tendencia napjainkban afelé tolódott, hogy egyre több a fekvőbeteg, valamint a demenciában szenvedő idős ember az Otthonban. Egy részlegvezető, tizennégy nővér, egy foglalkoztatást szervező, a technikai munkatársak és jelenleg négy közfoglalkoztatott biztosítja a gondozottak teljes körű ellátását. Az élet az idősotthonban eléggé szabályozott, amiből a lakók érzik, hogy nincsenek magukra hagyva. Foglalkoztatási tervek készülnek havi, heti, napi bontásban, külön a szellemi leépülésben szenvedőknek, és külön a többieknek. Kilenc órakor tornával kezdik a napot, délelőtt foglalkozások zajlanak. Ebéd után csendes pihenő következik, délutánonként pedig a szakemberek igyekeznek megszervezni, hogy a lakók hasznosan tölthessék el az időt.  A hétvége inkább látogatásokkal telik, ilyenkor kevesebben is dolgoznak az intézményben.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply